Az anyag (test) súlya és a levegő könnyedsége (könnyűsége?): talán e furcsa ellentétpár jellemzi a legjobban a Baba utcai történeteket. A helyet egyszerű behatárolni: Budapest, rózsadomb, Baba utca 14. A házat, ami ma a Szent János kórház Légzésrehabilitációs Osztálya, a negyvenes években építtette Járitz István autóalkatrész kereskedő. A háborúban súlyosan megsérült épületet újjá kellett építeni, hogy aztán az államosítás után a belügyminisztérium tulajdonába kerüljön. A gyönyörű, Bauhaus és modernista stílusjegyeket hordozó villába 1959 augusztusában költöztek be utókezelésre a Heine-Medin kór első légzésbénult áldozatai. Az orvosok öt évre becsülték hátralévő idejüket. A gyerekek azonban élni akartak, és meghazudtolták a tudományos állásfoglalást. Sőt, a túlélők felnőttek lettek, és sokan elköltöztek a házból. A műsor készítői két állandó lakó – Doszkocs Zsuzsa és Szánti Iván életén keresztül mutatják meg négy részben a világnak e szépségesen nehéz zárványát.
Hallgassa meg az első részt
A február 17-én elhangzott első részben Doszkocs Zsuzsát ismerhették meg, aki nem a gyermekbénulás járvány áldozata, ő másmilyen betegség miatt él állandóan lélegeztető géphez kötötten. A festett képei és az emberi kapcsolatok révén teljesedik ki a sorsa. A házat pedig az építtető fiával és egy műemlékvédő – művészettörténésszel jártuk be, de megszólaltak a gyógyító-ápoló dolgozók is. A rádió archívumából László Anna dokumentumműsorát idéztük, ami Mélyvilág címmel készült még a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején.
Hallgassa meg a második részt
Szánti Iván nem hagyta magát: kisgyermek korában került kórházba a rettegett betegség következtében, és majd egy évig tartott, amíg egy ápolónő segítségével megtanult beszélni. A gyermeket csupán nagynénje látogatta, mert szülei, húgával együtt Kanadába disszidáltak. Miután szülei elváltak, édesapja hazajött, és bár látogatja Ivánt, a tizenhat évnyi távolságot sohasem sikerült igazán leküzdeni apának és fiának. Miután a László Kórházból a Baba utcai házba került, némi kamaszkori lázadozásokat követően leérettségizett, majd teológiai végzettséget szerzett. Beszélt erről a teljesítményről Iván édesapja és nagynénje is, akik nagyon büszkék arra, hogy Iván diplomát szerzett, és mint mondták, fantasztikus ember lett belőle.
Markovics Ferenc fotós a hetvenes években olvasott egy cikket a Baba utcai épületről és annak lakóiról. Ő sem tudja az okát, de nagyon érdekelte ezeknek az embereknek az élete, ezért feljárt hozzájuk, megismerkedett velük, de soha nem fotózott. Amikor a kapcsolatuk már barátivá vált, az itt élők engedélyével mégis készített fényképeket az életükről. A képekből először fotókiállítás, majd a Baba utcai ház című könyv készült.
Hallgassa meg a harmadik részt
A műsor elején Járitz István nyugdíjas villamosmérnök - aki gyerekkorában ebben a házban élt családjával - és Győr Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal védési osztályvezető-helyettese, művészettörténész segítségével a ház művészi-történeti értékeit mutattuk be. Az első részben már megismert Doszkocs Zsuzsa és hozzátartozói beszéltek a gyermekkorról, majd szülőfalujának polgármestere mondta el, miért tartotta fontosnak, hogy díszpolgári címet adományozzon egy olyan személynek, aki csupán kilenc éves koráig élt itt, és betegsége miatt azóta sem járt sokszor a településen. Glutas Éva a Baba utcai épület főnővére húsz éve dolgozik itt. Bár nem csak fizikailag nehéz ez a munka – hiszen az itt élők mozgása nagyon korlátozott -, de lelkileg is, az itt élő embereket már nem tudná elhagyni, egymásban tartják a lelket. Gréczi Emőke pedig arról beszélt, miért vált fontossá számára, hogy a Heine-Medin kór által sújtott édesanyja szavait magnóra rögzítse, és hogy miként lesz abból a szövegből regény.
Hallgassa meg a negyedik részt
A sorozat utolsó részében mindkét bent lakó főhősünk kifejtette gondolatait sorsról, életről, halálról, de elemeztük a vallásnak az életükben betöltött szerepét is. Pálfi Balázs szerkesztő elkísérte Szánti Ivánt egy vasárnapi szent misére, Farkas Erika műsorvezető pedig arról faggatta Doszkocs Zsuzsát, hogy a lélekvándorlás esetleges hite hogyan segíti az amúgy jó kedélyű festőnőt. Tóth Attila beteghordó és ápoló 2002 óta dolgozik a Baba utcában. Neki éppen a feladat nehézsége tetszett meg és a kezdeti sajnálat után, ma már éppen ugyanolyannak látja az itt élőket, mint az egészséges embereket, azzal az érdekes különbséggel, hogy a Baba utcai lakókat életvidámabbnak tartja.
