Újkígyós, római katolikus templom


Ágoston István - 2010.01.11. 11:58
Január 11-én délben az újkígyósi római katolikus templom harangja szólt az MR1-Kossuth Rádióban. Újkígyós Békés megyei város, Gyulától huszonhat kilométerre, nyugatra fekszik.

A középkorban virágzó település volt, a török időkben teljesen elnéptelenedett. A 19. század első éveiben gróf Wenckheim József Antal Szeged-Alsóvárosból, Mindszentről, Tápéról, Csongrádról, Algyőről száz családot hívott birtokára. A dohánykertészek első dolga az volt, hogy 1814-ben patics-falú, tapasztott vesszőfonatból templomot építettek, az Angyalok Királynője tiszteletére.
 

Negyvenkét év múlva elkészült kőből a nagyobb templom, amelyet Szűz Mária Szent Neve tiszteletére szenteltek föl. Tervezője a kor neves építésze, Czigler Antal. A templom freskói F. Kiss Alajos egri festőtanár munkáját dicsérik. A főoltárkép Fischer Károly gyulai művész alkotása, aki Munkácsy Mihály egyik első hazai mestere volt. A fából faragott szobrok Ferdinánd Stufflesser dél-tiroli oltárfaragó mester műhelyéből valók, amelyeket jómódú újkígyósi családok adományoztak a templomnak.

A hagyományaihoz hű, templomát szerető újkígyósiak a templom felszentelésének 150. évfordulójára kívül-belül felújították a templomot. Az újraszentelést Gyulay Endre nyugalmazott püspök végezte el 2009-ben. Az újkígyósi Szűz Mária Szent Neve tiszteletére szentelt templom tornyában három harang van. A délidőben megszólaló 422 kilós harangot Gombos Lajos mester öntötte Őrbottyánban 1994-ben.

Utolsó frissítés: 2010-01-14 13:38:08




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Újkígyós, római katolikus templom >