A Magyar Rádió által meghirdetett szkeccspályázat első elődöntőjére kiválasztott írásokat ismert művészek mutatták be. A zsűri döntése alapján nyolc versenyző került a döntőbe.
Április közepén lezárult a Magyar Rádió által meghirdetett szkeccspályázat. Az amatőr és profi szerzőket rövid, groteszk, a jelenségeket végletekig kiforgató jelenetek írására biztattuk. Azzal a céllal írtuk ki a pályázatot, hogy a szkeccs műfaját behozzuk a magyar köztudatba. Több mint ötszáz szerző jelentkezett, a közel ezerkétszáz beküldött pályaművet előzsűri válogatta. A továbbjutott szkeccseket a színházi élet legismertebb művészei adták elő az elődöntők és a döntő alkalmával a Magyar Rádió Márványtermében.
Első elődöntő
Az első elődöntő első fordulója május 29-én 13.05-kor, a második forduló május 31-én 14.05-kor került adásba.
Az első elődöntő szerzői közül azokra, akik nem jutottak tovább a döntőbe, május 31-én 15 órától június 6-án 24 óráig lehetett szavazni:
Almássy Bettina (Szilasliget):
Félszavakból is
Csorba Piroska (Szuhakálló):
Az ember, aki egyetlen mondatot…
Csula Emil (Pécs):
Csekk inn
Eszel László (Budapest):
Szóvivők
Kesztyűs Rudolf (Nagyesztergár):
Tudnak-e a varjak…
Kormos Anett (Budapest):
Celeb
Kovács Bálint (Budapest):
Állásinterjú
Mezei Péter (Budapest):
Uhuhu
Nádas Gábor (Budapest):
Autóvásárlás
Naszlady János (Budapest):
Üzenetrögzítő
Pásztor Tibor (Debrecen):
Bankhitel 2010
Sesay Marina (Tiszavasvár):
Nyugdíjas akadályverseny
Szántó Rita (Miskolc):
Tanfolyam volt képviselőknek
Újlaki István (Kecskemét):
Betlehemi csúcs
Váradi Rózsa (Várpalota):
Születés blog
Azokat a jeleneteket, amelyek továbbjutottak az első elődöntőből a döntőbe, itt hallgathatja meg:
Endrész Judit (Rátka):
Van, amiről hallgatni kell
Lippai Flóra (Paks):
Íztelen ételek étterme
Borovitz Tamás (Budapest):
Humán GPS
Maruszki Balázs (Budapest):
Született Mamci és Iwiw-képei
Parilla Zoltán (Budapest):
Titkosrendőrök bevetésen
Gombos Tibor (Püspökladány):
Nagyibolt
Móricz Tamás (Budapest):
Civil kontroll
Tóth László Imre (Kiskunfélegyháza):
Testbeszéd
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




