Fotó: Do Not Adjust Your SetKis szkeccs- és angolhumor-történeti betekintésemben ezúttal a majdani Monty Python-tagok korai szárnypróbálgatásait veszem számba – de nem a Monica Lewinsky-i értelemben.
I’m Sorry, I’ll Read That Again (Sajnálom, újra felolvasom)
„A rádiónak az a nagy-nagy előnye, hogy nincs annyi hibalehetőség a szöveg és az előadás között.” (John Cleese)
John Cleese első munkáinak egyike egyben a leghosszabb ideig futó sorozat volt karrierje során. 1965-től 1974-ig szerepelt a BBC rádióműsorában. Évekkel a Monty Python Repülő Cirkusza előtt indult, és túl is élte azt.
Cleese éppen Amerikában volt, amikor elindult a sorozat a régi Cambridge Circus-beli barátokkal: Graham Chapman, Tim Brooke-Taylor, David Hatch, Jo Kendall és Bill Oddie (később Chapman otthagyta a műsort). Mikor John Cleese Angliába érkezett, tárt karokkal várták a régi társak, akik „foglalták neki a helyet” a műsorban.
Eric Idle is közreműködött a műsorban, miután végzett Cambridge-ben. Ez volt az első írói munkája diploma után.
The Frost Report (A Frost-jelentés)
Pythonék David Frossttal való ellentmondásos viszonyát remekül mutatják a paródiák, amelyeket a fiúk készítettek róla. A Fakörkép című jelenetben például farönkként ábrázolták, aki mindenre azt mondja: „Szuper, szuper.” Mégis, Frost jelentős befolyással volt a leendő Python-tagok pályafutására.
– Arra érkeztem haza Amerikából – emlékezik John Cleese –, hogy David Frost vár a The Frost Report-ba. Igent mondtam, és többé-kevésbé magától értetődően, anélkül, hogy bárkit megkérdeztem volna, vittem magammal Grahamet is.
Marty Feldman vezető író alatt számos tehetséges író sorakozott fel, köztük másik három leendő Python-tag: Eric Idle, Michael Palin és Terry Jones. Így került össze először az öt leendő Python-tag, bár az egyetemi szereplésekből kifolyólag távolról már ismerték egymást – bizonyos értelemben a Cambridge Circus látta a leendő Monty Python-tagok első együttműködését: az oxfordi Terry Jones és Michael Palin ugyanis az általuk írt Krémes pite jelenetet „kikölcsönözték” John Cleese-nek, Graham Chapmannek és a Cambridge Circus társulatának. Később a jelenetet a Monty Python is előadta színpadi műsorában:
Már csak három év választotta el őket a Monty Pythontól, ám a pythonok többsége még mindig zöldfülűnek számított, amikor Frost felkérte őket a stábba.
Idle vicces konfokat, Palin és Jones pedig apró vicceket írt Frostnak a műsort bevezető monológjába.
– Szerettünk volna betörni a jelenetírók közé – mondta Palin –, de Cleese, Chapman, Feldman és a többi „belsős” sajnos elhappolta a lehetőséget. Nekünk csak néhány mini jelenet maradt, villámtréfának hívhatnánk őket. De az egyik ilyen villámtréfánk szerepelt abban az adásban, ami 1966-ban Arany Rózsa-díjat nyert Montreux-ban.
Graham Chapman rámutatott, hogy bármennyire is presztízst jelentett a The Frost Reportba dolgozni, alapjában véve rendkívül konvencionális műsor volt, és a hasonló műsorok során szerzett frusztrációjuk vezetett a Monty Python Repülő Cirkuszához. Íme egy rövid villámtréfa a Frost Reportból (sajnos csak angolul):
Frost és a műsor producerei tisztában voltak vele, mennyire keveset fizetnek az íróknak. Így bár a későbbi Pythonok közül egyedül Cleese lett Frost állandó társulatának a tagja, Palin, Jones és a többiek is feltűnhettek kisebb szerepekben, hogy azért is felvehessék a tiszteletdíjat.
At Last the 1948 Show (Végre az 1948-as műsor)
Nálunk a Filmmúzeum „Monty és Python – mielőtt egymásra találtak” címen mutatta be a Python előtti idők két legfontosabb műsorát. Ez az At last Show és a Do not Adjust Your Set (lásd később).
David Frost John Cleese-nek és Tim Brook-Taylornak is felajánlotta, hogy készítse el a saját műsorát. Ők azonban nem akartak külön utakon járni, inkább elhatározták, hogy összefognak. Magától értetődő volt, hogy Graham Chapmant, Cleese állandó szerzőtársát is beveszik harmadiknak, és rövid tanakodás után felkérték a már megjelenésében is komikus Marty Feldmant, hogy csatlakozzon hozzájuk. A műsor ötödik szereplője a jelenetek között feltűnő Aimi MacDonald volt, aki a varietéműsorok csinos, de butácska szépségeit figurázta ki. Egyik visszatérő műsorszáma egy felhívás volt a „Tegyük a csodás Aimi MacDonald-et gazdag nővé” alapítvány nevében, de Hamlet nagymonológjának szteppváltozata is a műsor emlékezetes pillanatai közé tartozik.
Graham Chapman és John Cleese esetében ez a műsor volt a Monty Python Repülő Cirkusza közvetlen elődje. Itt lehetőségük nyílt kísérletezni, kipróbálni azokat az ötleteket és elképzeléseket, amelyeket később a Pythonban fejlesztettek tökélyre.
A korai műsorok közül talán ez áll legközelebb a későbbi Monty Python-stílushoz. Nem csoda, hogy számos motívum, poén, sőt, teljes jelenetek is visszaköszöntek később. Szép pályafutást tudhat maga mögött a Top of the Form jelenet, amely a televíziós vetélkedőket parodizálta. A jelenet sok változáson ment át, de szinte minden fontosabb Python előtti műsorban felbukkant. Legemlékezetesebb változata talán az egyik Amnesty International-gálán volt látható, amelyben John Cleese, Graham Chapman és Tim Brook-Taylor mellett Rowan Atkinson is csatlakozott az előadókhoz. Kezdeti változata már a Cambridge Cirkuszban is szerepelt, a magyar közönség pedig természetesen ezt is a Holló Színház jóvoltából ismerhette meg:
Az At Last the 1948 Show talán leghíresebb jelenetét Marty Feldman ötletéből írta a négy úriember. Ez a Four Yorkshiremen (magyarul Régi szép idők) jelenet. A jelenetet a Monty Python csoport is színpadi műsorára tűzte, a Live at the Hollywood Bowlban is látható.
Feltétlenül említést érdemel, hogy ebben a műsorban látható az Etelka a tapír című jelenet is:
Marty Feldman korábban csak íróként dolgozott. Az At Last Showban lépett fel először előadóként, amely egy ígéretes, ám tragikusan rövid karrier kezdetét jelentette. Marty Feldman 1982-ben a Sárgaszakáll (Yellowbeard) című Graham Chapman-film utolsó forgatási napján hunyt el, negyvennyolc évesen.
A hatvanas évek végén a BBC spórolási politikájának jegyében az At Last the 1948 Show epizódjait letörölték, hogy a nyersanyagot újból felhasználhassák. Ám néhány éve a svéd televíziónál előkerült néhány adás kópiája. Az így újra felfedezett, „restaurált” változatot adták ki a közelmúltban DVD-n. Sajnos a tizenhárom adásból csak öt maradt fent.
Az At Last Showban kapta első – jóllehet néma vagy párszavas – szerepeit Eric Idle. Így ő az egyetlen a későbbi Monty Pythonból, aki közreműködött mindkét mérföldkőnek számító Python-előzményben, az At Last… Show-ban és a Do Not Adjust Your Set-ben is.
Do Not Adjust Your Set (A hiba nem az Ön készülékében van!)
A Do Not Adjust Your Set eredetileg gyerekműsornak indult, hamarosan mégis a felnőttek között vált kultikus sorozattá, és épp olyan fontos állomást jelentett Idle, Jones és Palin szakmai fejlődésében, mint az At Last Show Cleese és Chapman számára. Nem utolsósorban a Do Not Adjustban közreműködött egy amerikai rajzoló, Terry Gilliam is, aki a főcím megtervezésén túlmenően jeleneteket is írt a műsorba.
– A Do Not Adjust Your Set rendkívül fontos volt, mert először kaptunk szabad kezet szerzőként és színészként egyaránt – meséli Palin. – Humphrey Barclay Ericet és Terryt kérte fel, hogy dolgozzanak neki. Rólam szó se volt, de Terry azt mondta: na jó, de csak akkor, ha a barátom, Michael is jöhet. Mire ők azt mondták: rendben.
A csapat David Jasonnal és a bájos Denise Coffey-jel kiegészülve a nézők kedvencévé vált.
A műsor (akárcsak az At Last...) kapható magyar felirattal DVD-n, de a Youtube-ra még nem kerültek fel a magyar változatok:
A Do Not Adjust Set még egy fontos hozzávalóval egészült ki, Neil Innes együttesével, a The Bonzo Dog Doo-Dah Banddel. A zenekar vicces, paródiajellegű számokat játszott a műsorokban, olykor Eric Idle is csatlakozott hozzájuk:
Neil Innes később a Monty Python bemelegítő embere lett a felvételek előtt, kisebb szerepekben is feltűnt. De igazán fontos szerepe a Monty Python-rajongók számára a Gyalog galopp című filmben lett, melynek nemcsak a zenéjét szerezte, szerepelt is benne (Sir Robin kobzosát játszotta). Innes a hetvenes években a Monty Python színpadi turnéin is fellépett. Eric Idle-lel jó barátok lettek, olyannyira, hogy közös sorozatot készítettek Rutland Weekend TV címmel, majd elkészítették a The Rutles című paródiafilmet, amely a Beatlest pellengérezte ki.
A The Bonzo Dog Doo-Dah Band népszerűségét és közkedveltségét jelzi, hogy I’m the Urban Spaceman című kislemezük producere Paul McCartney volt Apollo C. Vermouth néven. Az együttes szerepelt a Beatles Magical Mystery Tour című filmjében is.
We Have Ways of Making You Laugh (Megvannak az eszközeink, hogy megnevettessük!)
„Az emberek mindig megpróbálják ötvözni a beszélgetést a kabaréval, de ez sose működik.” (Eric Idle)
Humphrey Barclay legújabb találmánya egy újszerű beszélgető műsor volt az akkor indult London Weekend Television számára. A beszélgetések között humoros jelenetekkel akarta kitölteni a helyet. Eric Idle-t kérte fel a jelenetek megírására és előadására. Terry Gilliamre pedig új feladat hárult: a műsor alatt karikatúrákat készített a vendégekről.
Élő műsor volt, de sajnos az első adás alkalmával sztrájk tört ki a tévések között, és ez megakadályozta a leadását. Eric Idle szerint az első, kútba esett felvételen fergeteges sikert arattak, és soha többé nem tudták olyan jól összehozni:
– Humphrey Barclay hátrajött, és gratulált: nagyszerűek voltatok, de sajnos nem került adásba. A szakszervezetek keresztbe tettek.
A műsor leginkább azért emlékezetes, mert ebben mutatták be Terry Gilliam első animációs filmjét. A lehetőség akkor merült fel, amikor egy lemezlovas volt a műsor vendége, aki híres volt borzalmas szóvicceiről.
– Dick Vosburgh összegyűjtött három hónapnyi anyagot ezekből, de nem tudta, mit kezdjen velük – emlékezik Gilliam. – Javasoltam, csináljunk animációs filmet. Két hetem és négyszáz fontom volt megcsinálni. Csak kivágott figurákkal tudtam elkészíteni.
Az újszerű animáció óriási sikert aratott. Gilliam ekkor alakította ki egyedi stílusát, amely később meghatározó szerepet kapott a Monty Python Repülő Cirkuszában is.
How To Irritate People (Miként bosszantsuk az embereket?)
Az At Last... után Cleese és Chapman több tévéműsorban és filmben működtek közre íróként és színészként. John nem igazán tudta eldönteni, mit szeretne csinálni. Csak abban volt biztos, hogy szeretne együtt dolgozni Connie Booth-szal, aki ekkoriban költözött Amerikából Londonba, és Michael Palinnel is szívesen készített volna valami közös munkát.
Ismét David Frost kínálta a megoldást egy különkiadással, amely végül a How to Irritate People címet kapta.
– David felkért erre a műsorra – mesélte Cleese. – Connie és én összeházasodtunk három és fél év udvarlás után – melynek jelentős részét az Atlanti-óceánon keresztül kellett bonyolítanunk. Elfogadtam az ajánlatot, mert azt akartam, hogy Connie is benne legyen. Írtam néhány jelenetet, többségében Graham Chapmannel közösen.
Cleese Michael Palint is felkérte, hogy szerepeljen a műsorban:
– [Frost] felkérte Grahamet és Johnt a How to Irritate People megírására. Ez olyan jelenetek sorából állt, amelyekben a szereplők bosszantanak minket. Az egyik jelenet középpontjában például egy férj áll. Vendégség van a házaspárnál, és a feleség nógatja, hogy mondjon el egy viccet. A férj nem szeretné, és mikor végre mégis kötélnek áll, az asszony folyamatosan kijavítja.
A Monty Python-rajongók számára talán legfontosabb jelenetet Michael Palin valós élményei alapján írta Cleese és Chapman. Palin vásárolt egy új autót, de problémák voltak vele. A kereskedő azonban nem volt hajlandó elismerni ezeket. Amikor Michael panaszkodott, hogy nem fog a fék, a boltos azt felelte:
– Új autóknál megesik ez.
Cleese-nek és Chapmannek annyira tetszett a történet, hogy megírták belőle az Autószerelő jelenetet. Évekkel később, már a Python-időkben ismét felmerült az ötlet. De hogy ne ugyanazt ismételjék, az autószerelőből kisállatkereskedő lett, az autóból pedig kék norvég papagáj. Igen, a How to Irritate People-ben látható a híres Papagáj jelenet elődje!
– Nagyon vicces forgatókönyv volt, a leghumorosabb jelenetek, amelyeket akkoriban láttam. Intelligensek és nagyon őrültek. Cleese és Chapman legjobbjai – áradozott Palin. – Engem játszani kértek fel, és nagy megtiszteltetést jelentett, hogy Connie Booth és Tim Brook-Taylor mellett rám gondoltak.
A How to Irritate People-ben látható John Cleese egyik legsikeresebb jelenete, a Felvételi beszélgetés, amely az At Last Show-ban debütált, de később a Monty Python Repülő Cirkuszában is feltűnt:
Egy érdekesség: a How to Irritate People-ben John Cleese vicces monológokkal kötötte össze a jeleneteket. Technikai okokból az egész műsort sorrendben vették fel, ami azt jelentette, hogy ha adott jelenetben Cleese is szerepelt, miután elmondta a felvezetőt, átöltözött, felvették a jelenetet, visszaöltözött, és elmondta a következő összekötőt. Michael Palin szerint a felvétel olyan hosszúra nyúlt emiatt, hogy a végére a közönség egy része hazament.
The Complete and Utter History of Britain (Britannia teljes, hamisítatlan történelme)
Miközben Terry Jones és Michael Palin a Do Not Adjust Your Set második sorozatára készült, felkérést kaptak a The Complete and Utter History of Britain elkészítésére. A sorozat úgy mutatta be Anglia történelmét, mintha már akkor is jelen lett volna a televízió, hogy interjút készítsen például a tusolóban a hastingsi csata után:
Terry Jones: – Mikor érezted úgy, hogy nyerhettek?
Palin (mint normann harcos): – Sose mehet biztosra az ember, de a második félidő közepe táján, amikor már úgy 2000-rel kevesebben voltak, megnőtt az önbizalmunk.
A Complete and Utter History-ban Palin szerint nagyon meghatározó volt, hogy azokat a színészeket kellett használniuk, akiket épp kaptak, ahelyett, hogy maguk alakították volna a szerepeket.
– Az emberek szerint nagyon önzőek voltunk a Pythonban. De legalább úgy csináltuk, ahogy akartuk, és sokkal inkább sikerült megvalósítani az elképzeléseinket, mert a vendég színészek nem mindig értették a humorunkat. Ez történt a Complete and Utter History-val is.
Terry Jones is osztja Michael véleményét:
– Nem volt túl sikeres a sorozat. Szerintem a forgatókönyvek nagyon viccesek voltak. Annyira, hogy valaki a Columbia Television-től javasolta, forgassuk újra őket. Csakhogy nem volt beleszólásunk, és nem volt túl szerencsés a szereposztás. Mike és én többnyire pársoros mellékszerepeket kaptunk.
Sajnos a BBC már említett spórolása miatt ebből a sorozatból sem maradt fenn pár kockánál több az utókor számára.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
