A kezdetben épp hogy csak csordogáló anyagok után a határidő előtti utolsó napokban hirtelen záporozni kezdtek a pályázatok. Több mint négyszáz szerző jelentkezett. Van, aki egy jelenetet küldött, van, aki ötöt. Nagy örömünkre a pályázók között nagyon sok a fiatal, és a gyengébb nem képviselői is szép számban képviselik magukat. A pályázat híre nem állt meg a határnál, hiszen Szlovákiából, Romániából is kaptunk több pályaművet. Megkezdtük az anyagok előválogatását. Az eddigi tapasztalat szerint körülbelül minden tizedik pályázó küldött a pályázati kiírásnak megfelelő, egyszersmind valóban humoros alkotásokat.
Sokan félreértelmezték a feladatot. Érkeztek hosszú, több tíz oldalas életművek, klasszikus jelenetek. Mások inkább Fábry Sanyi műsorába való sutkákat, karcolatokat, egysoros poénokat írtak. Bár ezek természetesen a pályázatban nem értékelhetők, azokat a jelentkezőket, akik tehetségesnek tűnnek, csak épp nem szkeccset küldtek, meg fogjuk keresni (ez nem fenyegetés).
A pályázat további menete:
Jelenleg az előzsűrizés folyik. Körülbelül két hét múlva értesítjük azokat, akik bejutottak az elődöntőbe. Az első elődöntőre május 25-én, a másodikra június 1-jén kerül sor. A döntőt június 15-én rendezzük meg, ekkor lesz az eredményhirdetés is, kivéve a közönségszavazásé, melynek eredménye július elejére várható. A felvételekről készült műsorok időpontjáról a műsorújságokból és itt, a honlapunkon tudnak tájékozódni.
Akik esetleg lecsúsztak a határidőről, ne csüggedjenek. A pályázattól függetlenül várjuk mindazon szerzők műveit, akik úgy érzik, van tehetségük a műfajhoz. Az írásokat a kabare@radio.hu mailcímre várjuk. Azok kérésére pedig, akik szeretnék pótolni a felhasználási nyilatkozatot: a dokumentum innen tölthető le és postán a Magyar Rádió – Rádiókabaré Szerkesztőség: 1088 Budapest, Bródy Sándor utca 5–7. címre adható fel. A borítékra, kérjük, írják rá: szkeccspályázat.
Lezárult a szkeccspályázatÁprilis 15-én éjfélkor zárult a Magyar Rádió szkeccspályázata, ettől az időponttól kezdve nem él a szkeccs@radio.hu mailcím sem. Mivel még mindig sok kérdést és megkeresést kapunk ezzel kapcsolatban, röviden összefoglaljuk a pályázat legfrissebb híreit, tudnivalóit. | GalériaAz MR1-Kossuth Rádió Rádiókabaré Szerkesztősége rövid, groteszk, a jelenségek hátterét a végletekig kiforgató jeleneteket vár. Fotó: Neubauer Rudolf Kabarématiné Heller Tamással és Gyarmati Istvánnal2012.01.30. 18:23A Kabarématiné február 5-i adásában Heller Tamás műsorvezető Gyarmati István zongoraművésszel beszélget.
|




