A kormány legutóbb a szerdai ülésén tárgyalt a Nemzeti Eszközkezelő Társaság létrehozásáról, a végleges előterjesztés azonban még nem készült el, például a segítségnyújtás feltételeiről még tartanak az egyeztetések. A társaság létrehozását a gazdasági akcióterv egyik pontjaként jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök még júniusban. Azt mondta, azért van rá szükség, hogy a bedőlt hitelű lakások ne kerüljenek ki a korábbi tulajdonosok köréből, hanem egy nemzeti eszközkezelő társaság fennhatósága alá vonhassák, ahol tárgyalással rendezik az eladósodott és fizetni nem képes családok a lakáshasználat jogát. A nemzetgazdasági miniszter korábban azt ígérte, augusztus végére kész a koncepció, de részleteket még nem tudni. A tárca egyelőre nem reagált a Krónika megkeresésére, és a kormányszóvivő sem nyilatkozik, egyelőre annyit erősítettek meg az MR1-Kossuth Rádiónak, hogy több verzióról is tárgyalnak, és október közepére készül el a kormány-előterjesztés.
A sajtó már több változatról is írt már. A Hírszerző szerint például több ütemű lenne a segítség: először a hitelek átütemezésével, a futamidő meghosszabbításával vagy a törlesztés átmeneti felfüggesztésével segítenének. Ezután következne az állami garancia, az ingatlant pedig csak végső esetben vásárolná meg az állam, és az addigi tulajdonos lenne a bérlő. Ez nemcsak a lakáshitelesekre, hanem a bajba jutott szabad felhasználású hitellel rendelkezőkre és azokra is vonatkozna, akiknek jelentős köztartozásuk van. A széles kör nagyvonalakban egybevág a Fidesz korábbi, még ellenzéki pártként megfogalmazott elképzelésével. Egy tavaly nyári határozati javaslatukban például az szerepelt: a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül váltsa ki a fizetésképtelen adósok hiteleit az állam.Az Origo írt egy másik változatról is: aszerint gyorsabban és könnyebb feltételekkel vállalná át a bedőlő hiteleket az állam, és többen vehetnék igénybe. Szó volt arról is korábban, hogy a devizahiteleket átváltják forintra.
Annyi mindenesetre kiderült: az eszközkezelő nem szociális intézmény lesz, az emberek jobban járnak, ha törlesztik a hitelüket - ezt mondta egy interjúban mondta korábban Bencsik János szakállamtitkár. Hogy a terv az államnak mennyibe kerül majd, nem tudni, a kormányzati nyilatkozatok egymásnak ellentmondanak. Matolcsy György júniusban azt mondta: az eszközkezelő egy rossz bank lesz, vagyis az állam átvállalja a bedőlő hiteleket. Ez szerinte nem lesz hatással a költségvetésre, a fedezetét banki alap és az állami garanciavállalás adja majd. Egy hónappal később Varga Mihály államtitkár viszont arról beszélt: bízik benne, hogy a devizahitelesek megsegítéséhez nem kell igénybe venni IMF-hitelt, és az eszközkezelő felállításához elég lesz a belső forrás is. Bencsik János szakállamtitkár pedig azt mondta: a hitelt adó pénzintézet, a bajba jutott hiteles és a költségvetés is veszteséget fog elkönyvelni. A nemzetgazdasági tárca nem kommentálta azt az értesülést, hogy a Nemzetközi Valutaalap nem támogatná az eszközkezelő társaság létrehozását.
Utolsó frissítés: 2010-09-03 22:03:42

Hallgassa meg!


