„Szükség van magyar nyelvű óvodákra, és bővíteni kell a magyar nyelvű felsőfokú képzés körét is” – mondta a köztársasági elnök. Sajnálatos tény, hogy a diplomával rendelkező magyarok száma nem felel meg a szerbiai magyarság számarányának, ezen mindenképpen javítani kell - jelentette ki.
Nagyon fontosnak nevezte a szerbiai magyar nyelvű iskolák megfelelő tankönyvellátását, mint mondta, nem elegendő a szerb tankönyvek magyar fordítása, meg kellene engedni, hogy a magyarországi tankönyveket is használhassák ezekben az intézményekben – folytatta. Az államfő kifejtette, hogy a magyaroknak – nem csak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is – idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet.
A magyar nyelvű óvodák működtetésében az egyháznak lehetne nagyon nagy szerepe – mutatott rá. „Az egyháznak egyébként is jelentős szerepe van a magyar közösség megtartásában” – tette hozzá.
A köztársasági elnök délben a nagybecskereki püspökségen megbeszélést folytatott Német Lászlóval, a Nagybecskereki Egyházmegye püspökével. Sólyom László a nap folyamán Újvidéken tárgyalt Egeresi Sándorral, a vajdasági tartományi képviselőház elnökével. A találkozón többek között szó volt a Duna-stratégiáról, amely – mint mondta – a 2011 első fél évében esedékes magyar EU-elnökség egyik alapvető témája lesz. A Vajdaság, mint Duna menti tartomány kulcsszerepet játszik ebben a stratégiában, és fontos, hogy már most közösen javasoljunk programokat az Európai Uniónak – magyarázta.
Az Egeresi Sándorral folytatott megbeszélés másik témája a magyarság képviselete volt. „Kívánatos lenne, ha az államigazgatásban, a rendőrségen, az ügyészségeken és a bíróságokon a nemzetiségek számarányuknak megfelelően lennének képviselve" –jegyezte meg Sólyom László. Hozzátette: sajnálatos tény, hogy a magyar egyetemisták és diplomások száma a Vajdaságban nem felel meg a magyarság részarányának. Ezen mindenképpen változtatni kell - hangsúlyozta Sólyom László magyar államfő. Pedig a feltételek egyáltalán nem rosszak, az Apácsai Csere János Kollégiumban például a magyar egyetemisták viszonylag olcsón lakhatnak.
A köztársasági elnök szombat délután délvidéki szórványmagyar településeket keres föl.




