A futballisták is verekednek: a tíz legnagyobb balhé


 - 2009.07.16. 11:53
A futballmérkőzéseken a legtöbb gond a szurkolókkal van – és nem csak a ferencvárosiakkal –, de néha előfordul, hogy a játékosok is elvesztik a fejüket a pályán vagy az öltözőfolyosón. Íme tíz olyan botrány, tömegverekedés, amely talán a legnagyobb visszhangot váltotta ki.

1. Chile–Olaszország világbajnoki mérkőzés, 1962

A futballtörténet legdurvább mérkőzése volt, már a 12. másodpercben elkövették az első szabálytalanságot, a folyamatos verekedés közepette a chileiek lőttek két gólt, két olaszt viszont kiállított a játékvezető. A rendőröknek háromszor kellett bemenniük a pályára, hogy rendet teremtsenek, az olasz Giorgio Ferrinit pedig úgy kellett levezetni, mert a kiállítása után nem akart lejönni a gyepről. A meccs után Ken Aston játékvezető azt mondta, ez a meccs cseppet sem hasonlított a futballra, úgy érezte magát, mintha egy csatamezőn kellene rendet teremtenie.



2. Valencia–Internazionale Bajnokok Ligája-mérkőzés, 2007

A meccsen csak hat sárga lapot osztott ki a játékvezető, az igazi izgalmak a lefújás után jöttek. A milánói Burdisso bánatában nekirontott a valenciai Marchenának, és kitört a verekedés. Az egyik spanyol cserejátékos, Navarro a pályára rohant, és olyat behúzott Burdissónak, hogy eltört az orra. Aztán mint aki jól végezte dolgát, lefutott, de rohant utána az Inter különítménye: Cruz, Cordoba és Maicon rúgta és ütötte. A csata még az öltözőfolyosón is folytatódott, csak a rendőrök közbelépése vetett véget a bokszmeccsnek.



3. Törökország–Svájc világbajnoki pótselejtező, 2006

Idegenben szerzett kevesebb gólja miatt nem jutott ki a török válogatott, és ennek a győztes svájci játékosok látták a kárát. A levonulás után az isztambuli öltözőfolyosón igazi csapatként rontottak a vendégekre, a másodedzőt egy évre eltiltották, de két török és egy svájci futballista is hosszabb büntetést kapott, a török együttesnek pedig zárt kapuk mögött kellett játszania több tétmérkőzésen.



4. Manchester United–Arsenal angol bajnoki mérkőzés, 1990

A két csapat szinte minden meccse tartogat érdekes összecsapásokat, de ez talán a leghíresebb. A londoni Winterburn beleszállt Irwinbe, mire a United-védő csapattársa, McLair rúgni kezdte a vétkest. Századmásodpercek alatt kitört a tömegverekedés, huszonegyen aprították egymást, csak az Arsenal kapusa, Seaman állt lecövekelve. Senkit nem állított ki a bíró, de utóbb a szövetség az Arsenaltól két, a Manchestertől egy pontot levont. A meccset az Arsenal nyerte 1–0-ra.



5. Franciaország–Olaszország világbajnoki döntő, 2006

Egyetlen emlékezetes mozdulat: a francia Zidane a vb-döntő hosszabbításában lefejelte az őt folyamatosan provokáló olasz Materazzit. A franciát kiállították, az olaszok világbajnokok lettek.



6. Liverpool–Leeds angol szuperkupa-mérkőzés, 1974

A bajnok és a kupagyőztes ünnepi mérkőzése alakult át egy időre bokszmeccsé az ökölvívásnak is gyakran otthont adó Wembley stadionban. Két apró termetű játékos, a liverpooli Keegan és a leedsi Bremner szórakoztatta a közönséget rendhagyó produkcióval, aztán a kiállítás után a mezüket a földhöz csapva vonultak az öltözőbe. Mindketten 11 meccses eltiltást kaptak, de ebből nyolc a félmeztelen sétáért járt.



7. Hollandia–Németország világbajnoki mérkőzés, 1990

Az egyik legviccesebb jelenet: a német Völler és a holland Rijkaard egymást piszkálta, amíg a játékvezető le nem zavarta őket a pályáról. Búcsúzóul távozás közben Rijkaard még nyakon köpte Völlert, ezzel téve teljessé az előadást.



8. Newcastle–Aston Villa angol bajnoki mérkőzés, 2005

Ritka eset, amikor csapattársak gyepálják egymást. A Newcastle két futballistája ebben a csúcs: Bowyer megsértődött, amiért Dyer nem passzolt neki, erre egymásnak ugrottak, csak a többiek tudták szétválasztani őket. Később elnézést kértek a viselkedésükért a közönségtől, de egymástól sosem.



9. LDU Quito–Barcelona ecuadori bajnoki mérkőzés, 2006

Az utolsó forduló utolsó meccsének utolsó percében tört ki tömegverekedés a pályán. Összesen 11 játékos kapott különböző hosszúságú eltiltást. A küzdelemben négy Barcelona-futballista szenvedett sérülést.



10. Cruzeiro–Atletico Mineiro brazil bajnoki mérkőzés, 2007

A Mineiro védője, Coelho kissé zokon vette, hogy az ellenfél ifjú csatára, Kerlon egy látványos trükkel, a labdát a sarkával a hátvéd feje felett átemelve cselezte ki, és nemes egyszerűséggel lerúgta. Piros lapot kapott, hozzá négymeccses eltiltást, Kerlon meg további fenyegetéseket az Atletico többi játékosától.



MR OnlineUtolsó frissítés: 2009-07-16 19:02:08




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > A futballisták is verekednek: a tíz legnagyobb balhé >