Sebastian Vettelnek a határon kellett autóznia a szombati hockenheimi időmérő edzésen a pole pozícióért, és a Red Bullja így is csak kétezred másodperccel volt gyorsabb Fernando Alonso Ferrarijánál. A spanyol pilóta nem is titkolta az örömét, ugyanakkor elismerte: meglepte a Ferrari sebessége, és az, hogy végül a rajtelsőségért is versenyben voltak.
Alonso meglepetése kevéssé érthető a csapat eddigi hockenheimi szerepléséből kiindulva, a Ferrari idei teljesítményét nézve azonban joggal mosolygott a kétszeres világbajnok az időmérő után. Alonsónak mindenképpen hasonló jó eredményekre van szüksége, ha versenyben akar maradni a világbajnoki címért, márpedig az utóbbi néhány versenyen a Ferrari fejlesztései nem igazán váltották valóra a hozzájuk fűzött reményeket, a spanyol sikerét pedig kétszer is meghiúsította a biztonsági autó, így mindannyiszor lemaradt a dobogóról.
Az autó teljesítményének a javulása azonban már a Brit Nagydíj után is látható volt, Alonso ennek megfelelően Hockenheimban is arról beszélt, hogy célja a világbajnoki cím megszerzése.
A vasárnapi Forma–1-es Német Nagydíjon tehát Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája rajtolhat az első helyről. A hazai közönség előtt szereplő versenyző idénybeli hatodik, pályafutása 11. rajtelsőségét jegyezte. A második helyen a két ezredmásodperccel lassabb spanyol Fernando Alonso (Ferrari), a harmadikon pedig csapattársa, a brazil Felipe Massa végzett.
A világbajnoki címvédő brit Jenson Button (McLaren) ötödikként, a pontversenyben jelenleg vezető márkatárs, a szintén brit Lewis Hamilton pedig hatodikként zárt. A hétszeres világbajnok, 41 éves német Michael Schumacher (Mercedes) tizenegyedik lett.
Utolsó frissítés: 2010-07-25 16:01:23



