Hallgassa meg a Szombat reggelben elhangzott összefoglalót!
Ezúttal az egyik legtekintélyesebb brit vasárnapi lap közölt hosszú, állítása szerint bizonyítékokkal is alátámasztható összeállítást arról, hogy a FIFA végrehajtó bizottságának legalább négy tagja pénzt, illetve más ellenszolgáltatást akart azért, hogy London pályázatára szavazzon a 2018-as labdarúgó-vb odaítélésekor. Az ügyről tanácskozott a londoni parlament kulturális-, sport- és médiabizottsága is, amely meghallgatta a brit labdarúgó-szövetség volt elnökét. Lord Triesman részleteket is elmondott a képviselőknek arról, hogy az említett négy FIFA-tag hogyan képzelte el a brit pályázat támogatását. Egyikük, Jack Warner, a testület alelnöke például jelentős készpénzt kért, hogy abból Trinidadban „oktatási központot” hozzon létre. A két és félmillió fontos „javaslatot” Triesman elfogadhatatlannak nevezte.
Nem volt szégyenlős a paraguay-i Nicolas Leoz sem, aki nem pénzt kért, csupán kiváltságot: lovagi címet szeretett volna kapni. „Azt mondtam neki, hogy ez teljességgel lehetetlen. Nagy-Britannia nem így működik. Erre Leoz megrántotta a vállát, faképnél hagyott és elment” – tájékoztatta a képviselőket Triesman.
Az érintettek tagadják a vádakat, de a Lord Triesman által ismertetett bizonyítékokat és a Sunday Times információit megküldték a FIFA-nak is. Damian Collins konzervatív képviselő szerint ha meg akarják őrizni a versenyek tisztaságát és a FIFA szavahihetőségét, akkor a nemzetközi szervezetnek nagyon gyorsan lépnie kell.
„Először is arra van szükség, hogy a FIFA kivizsgálja az elhangzott vádakat, és derítse ki, mi az igazság. Mi bízunk ebben a folyamatban. Szükség van a szervezet reformjára, egy olyan vezetésre, amely komolyan veszi ezeket a vádakat. Tavaly is volt már egy vizsgálat, amely után a végrehajtó bizottság két tagját felfüggesztették. Korábban is voltak már kifogások, és ez már a harmadik végrehajtó bizottsági testület, amelynél probléma van. Nem mondom, hogy a korábbi vádakat mind bizonyították, vagy hogy a mostaniakat mind igazolni lehet majd, de azt mindenképp látható, hogy alapos felülvizsgálat szükséges. Át kell gondolni, hogyan is működik a testület és hogyan is döntenek a vb-k rendezésének jogáról” – mondta a képviselő.
A FIFA elnöke, Sepp Blatter megígérte, hogy gyorsan és határozottan intézkedik, és kivizsgálja a most felmerült vádakat. Mivel Blatter szeretné, ha júniusban újraválasztanák, személyes sorsa is múlik azon, sikerül-e tisztáznia a korrpuciós vádakat.




