A Magyar Labdarúgó Szövetség keddi sajtótájékoztatóján többek között elhangzott: Helmeczy László alelnök felkérte a Nemzeti Nyomozó Irodát és az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, hogy a bűncselekmények felderítésében járjanak el. Helmeczy elmondta: ismeretlen tettesek ellen háromoldalas büntető feljelentést tettek, amelyben több mérkőzés is szerepel, ezek közül kettő olyan, amelyet sárga, illetve piros jelzéssel illetett az európai szövetség (UEFA) úgynevezett monitoring rendszere.
„Nem szeretnék nyilatkozni a részletekről, hiszen ha elmondanék valamit ezekről a találkozókról, akkor mindenki könnyedén kitalálhatná, melyekről is van szó” – fogalmazott Helmeczy. Hozzátette: az ténykérdés, hogy itt az alvilággal állnak szemben, így a nyomozóknak kell megtenniük a szükséges lépéseket. A sportvezető elmondta: arra kérte az illetékeset, amennyiben egy futballistáról, sportolóról kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy részese volt valamelyik ügynek, akkor azonnal értesítsék az MLSZ-t, hiszen ez esetben sportfegyelmi eljárást kezdeményeznek.
Az MLSZ intézkedései között az is szerepel, hogy létrehoztak egy telefonvonalat (577-95-35), valamint egy elektronikus elérhetőséget (info@mlsz.hu), amelyekre folyamatosan várják az üggyel kapcsolatos bejelentéseket.
A bochumi államügyészség két hete jelentette be, hogy a gyanú szerint kilenc ország - köztük Magyarország is - érintett a legújabb futballbotrányban, amely szakértők szerint földrengést okozhat az európai labdarúgásban. A botrány felgöngyölítésében a hírek szerint kezdettől fogva közreműködik az európai szövetség is. Az UEFA a múlt héten közölte: bundázás gyanúja miatt tovább vizsgál hét nemzetközi kupatalálkozót – többek között a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezős párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1) – , és öt klubot, köztük a Honvédot nevezte meg érintettként. A Süddeutsche Zeitung ugyancsak múlt héten számolt be arról, hogy értesülésük szerint áprilisban és májusban játszottak két olyan magyarországi labdarúgó-mérkőzést, amelyek érintettek a megvesztegetési botrányban.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya a sajtóban az utánpótlás labdarúgó-válogatottak egyes mérkőzéseinek befolyásolása kapcsán tett nyilatkozatok alapján csalás bűntett gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen.
Bartha László elmondta: a feljelentés-kiegészítés elrendelése azt jelenti, hogy a hatóságnak 15 napja van arra, hogy megállapítsa, történt-e bűncselekmény és szükséges-e nyomozást elrendelni. A szóvivő hangsúlyozta: az eljárás érdekeire tekintettel további információkat az eljáró szerv egyelőre nem ad.
A Nemzeti Sport hétfőn közölte két utánpótlás-válogatott labdarúgó, Somodi Bence és Pintér Ádám nyilatkozatát, akik elismerték, hogy megpróbálták őket megvesztegetni válogatott összecsapások előtt. Eszerint Somodit a 2008. október 15-ei, Szlovákia elleni U20-as Alpok-Adria Kupa-találkozót megelőzően, Pintért pedig a 2008. szeptember 7-ei, Szerbia elleni U21-es Eb-selejtező előtt keresték meg. A szlovákok 4-1-re, a szerbek 8-0-ra nyertek.
A világbajnoki bronzérmes U20-as válogatott öt tagja – Debreceni András, Gulácsi Péter, Koman Vladimir, Korcsmár Zsolt és Németh Krisztián – vasárnap nyílt levélben utasított vissza minden bundázással kapcsolatos gyanúsítgatást.
Utolsó frissítés: 2010-03-02 13:01:01




