Ez a szándéka eddig is ismert volt, de az angol csapat tagjaként a Horvátország elleni vb-selejtezőre készülve azt is sejtette, elképzelhető, hogy felbontja a 2012-ig szóló és csillagászati összegeket hozó szerződését. „A Galaxynél tudják, hogy a bajnokság végén vissza akarok térni Európába – mondta. – Ha ez valakit zavar, az ő dolga. Mindig hangsúlyozom, mennyire élvezem, hogy Amerikában játszhatok, és kötődöm a Galaxy-hez, és szerintem a világbajnokság után visszatérek. Előfordulhat persze az is, hogy az ősszel felbontom a szerződésemet, mert vannak más lehetőségeim is. A Milan már jelezte, hogy visszavár, és ennek is nagyon örülök, de van három-négy másik ajánlatom is. Ha eljön az idő, dönteni fogok.”
Beckham eddig minden esetben cáfolta, hogy idő előtt távozna Los Angelesből – állítólag a kivásárlási ára is megfizethetetlen –, ráadásul épp most fogadta el a felkérést, hogy segítse Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó választási kampányát. Viszont érthetően szem előtt akar futballozni, mert Fabio Capello, az angol válogatott szakvezetője látványosan a háttérbe szorította a korábbi csapatkapitányt, és a helyén Aaron Lennon vagy Shaun Wright-Phillips játszik a jobb oldalon. A szombati, Szlovénia elleni barátságos mérkőzésen is ez a két játékos kapott egy-egy félidőt, míg Beckham végig a kispadon ült.
MR OnlineUtolsó frissítés: 2009-09-08 15:41:25




