Bemutatták az idei Forma–1-es Ferrarit

Forma-1
MTI  - 2011.01.28. 12:02
Fotó: MTI/AP/Ferrari PhotoserviceFotó: MTI/AP/Ferrari Photoservice
A Forma–1-es Ferrari istálló pénteken délelőtt Maranellóban mutatta be az F150 kódjelzésű idei versenyautóját, amelynek fejlesztésénél elsősorban a megbízhatóságra helyezték a hangsúlyt.

Az olasz csapatnál azt remélik, hogy a 2011-es modellel a kétszeres világbajnok Fernando Alonso megszerezheti harmadik vb-győzelmét, s az idei szezonban az első futamtól kezdve az élmezőnyben versenyezhet. „A terveink szerint a bahreini idénynyitóra minden apró részlet a helyére kerül” – mondta Stefano Domenicali csapatfőnök a prezentáción. – „Tavaly voltak nehéz pillanataink, de sok szép emlékünk is van, s utóbbiakból merítünk erőt. Mindenki nagyon motivált és bizonyítani szeretne.”

Fotó: MTI/AP/Ferrari Photoservice

 

Az F150-es az egységes Olaszország 1861-es létrejöttének 150. évfordulója miatt kapta ezt a nevet, a nemzeti lobogót nagyobb felületen jelenítették meg, az autó orra pedig hosszabb lett.

Fotó: MTI/AP/Ferrari Photoservice

 

A szabályváltoztatásoknak megfelelően a pilóták által menetközben is állítható hátsó szárnnyal, az új Pirelli gumikkal, és a mozgási energiát visszanyerő rendszerrel (KERS) felszerelt versenygépet először a jövő kedden kezdődő valenciai teszten próbálhatja ki Alonso és a tavalyi gyengébb szereplés után az idén jobb eredményekre vágyó brazil Felipe Massa.

Az idei Forma-1-es szezon március 13-án, Bahreinben kezdődik.

Utolsó frissítés: 2011-01-29 09:52:16




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Bemutatták az idei Forma–1-es Ferrarit >