Hallgassa meg a verseny közvetítését!
Berki Krisztián megvédte a világbajnoki címét lólengésben a tokiói olimpiai kvalifikációs torna világbajnokságon. Hídvégi Vid ugyanezen a szeren negyedik lett. Berki a döntőben 15,833 pontot kapott a gyakorlatára, Hídvégi 15,000-val zárt.
A magyar csapat számítása szerint Berki ezzel indulási jogot szerzett a jövő évi londoni olimpiára. Ehhez a lovon érmet kellett szereznie, s a másik két szeren, esetében nyújtón és gyűrűn az összes versenyző által elért pontszám átlagának nyolcvanöt százalékát kellett teljesítenie.
Hallgassa meg az interjút Berki Krisztiánnal!
„Szerencsére meg tudtam ismételni a gyakorlatomat úgy, ahogyan a selejtezőben is, nagyobb megingás nélkül – nyilatkozta a Kossuth Rádiónak a döntőt követően Berki Krisztián. – Életemben először izgultam, ez egy óriási teher, nem kívánom senkinek, hogy úgy próbáljon meg kvótát szerezni, hogy erre egyetlen lehetősége van. Óriási eredmény, hogy nemcsak megvédtem a tavalyi világbajnoki címemet, de olimpiai indulási jogot is szereztem.”
Hallgassa meg az interjút Borkai Zsolt MOB-elnökkel!
Hallgassa meg az interjút Magyar Zoltánnal!
A kvótákkal kapcsolatban a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) még nem adott ki hivatalos tájékoztatást, de a magyarok szerint az immár kétszeres győztes, huszonhat éves Berki elérte az ötkarikás induláshoz szükséges pontszámot.
Hídvéginek ugyancsak kínálkozott esélye a kvótaszerzésre. Ehhez érmet kellett volna szereznie lólengésben, de a harmadik pozícióból éppen az utolsó előttiként szólított honfitársa taszította le.
Berki ismét világbajnok lólengésbenÓriási eredmény, hogy nemcsak megvédtem a tavalyi világbajnoki címemet, de olimpiai indulási jogot is szereztem – mondta a Kossuth Rádiónak. | Látványos magyar siker Brüsszelben2011.11.11. 11:44
|




