Dzsúdós doppingügy: bíznak a B próbában

cselgáncs dopping
Virányi Zsolt - 2011.03.08. 20:13
Fotó: MTI/AP/Jae C. HongFotó: MTI/AP/Jae C. Hong
Értetlenül áll Ungvári Attila cselgáncsozó pozitív doppingmintája előtt a magyar szövetség. A 22 éves Eb-bronzérmes versenyző bízik a B próbában.

 Hallgassa meg!

A 73 kg-ban aranyérmes Ungvári Attila szolgáltatott pozitív doppingmintát a februári Hungária Kupán részt vett hazai cselgáncsozók közül, a Magyar Judo Szövetség szerint az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt találtak a szervezetében. Az MJSZ közleményében jelezte: a versenyző január közepén a bakui Mesterek Tornája utáni doppingvizsgálaton is pozitív mintát szolgáltatott. A 22 éves Eb-bronzérmes versenyző bízik a B próbában, amelyet 15 napon belül elvégeznek.

„Megdöbbenve állok az eset előtt, mivel ez egy elavult testtömeg-növelő doppingszer, amelytől senki sem dzsúdózik jobban. Ráadásul, amikor bátyja, Miklós visszalépésével megnyerte a döntőt, tudta, hogy az első helyezetteket automatikusan doppingellenőrzésre viszik, ez sem támasztja alá a tudatos doppingolást” – mondta Tóth László, az MJSZ elnöke

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője hétfőn tájékoztatta arról az MTI-t, hogy pozitív lett a doppingmintája egy magyar cselgáncsozónak, akit február 12-én ellenőriztek a budapesti Hungária Kupán. A MACS elöljárója rádiónknak elmondta, hogy az érintett sportág szövetsége – a WADA-szabályzat, és a hatályos magyar jogszabályok, valamint a szövetségi szabályzatok alapján – köteles a doppingeljárás lefolytatására. A szövetség szerdai elnökségi ülésén is napirendre tűzi Ungvári Attila ügyét.

Virányi Zsolt összeállításában Ungvári Attilán kívül, edzője Bíró Tamás, Tóth László, a szövetség elnöke, valamint Tiszeker Ágnes szólal meg.

Utolsó frissítés: 2011-03-10 14:38:41




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Dzsúdós doppingügy: bíznak a B próbában >