Lábgolffal készült Kisorosziban a magyar labdarúgó-válogatott utolsó, Finnország elleni Eb-selejtezőjére. Hajnal Tamás a válogatott középpályása elmondta, nagyon jó ötletnek tartja a kikapcsolódás ezen formáját, hiszen itt a csapat együtt játszik, a csapategység pedig tovább kovácsolódik.
„Aki ebbe a csapatba egyszer bekerül, az minden áron azon lesz, hogy ebbe a csapatba minél előbb vissza is térhessen. Dzsudzsák Balázzsal rögtön sérülése után is beszéltem, ő már akkor elmondta, nagyon szeretne a finnek elleni meccsen szerepelni. Istennek hála, ez összejött, bízom benne, fizikai állapota lehetővé teszi, hogy pályára tudjon lépni, hiszen nagyon fontos láncszeme a csapatnak” – mondta a csapat kapitánya, Juhász Roland.
A védő hozzátette: Gera Zoltán is szintén kimagasló alakja a csapatnak, ezért Egervári kapitány az összetartozás jelképeként az angliai légióst is szerette volna hazahívni, de Roy Hodgson, a WBA menedzsere nem engedte el „kabalának” a sérüléssel bajlódó középpályást.
Néhány héttel súlyos sérülése után máris játékra jelentkezett Egervári Sándornál Dzsudzsák Balázs. A játékostársak szerint ez nem meglepő, a válogatott tagjai úgy érzik, most minden játékosban hatalmas elszántság dolgozik.
„A felépülésem nagyon jó ütemben halad, már csak a kapitányon múlik, hogy akar-e változtatni a kezdőcsapaton, vagy már nem. A meghívója a válogatottba így is egy nagy dolog egy ilyen sérülés után."
Utolsó frissítés: 2011-10-11 16:51:27

Hallgassa meg!


