Hallgassa meg Gulyás László interjúját!
Minden mérkőzés egy folyamat állomása, hosszú távra tervezünk, szeretnénk félévenként előre lépni - mondta a Kossuth Rádiónak a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya. Egervári Sándor úgy érzi, ez a stratégia működik is, fejlődik, előre lép a csapat. „Ha a finneket sikerül két vállra fektetni októberben, akkor, úgy érzem, megtette a válogatott, amit meg lehetett tenni ebben a rövid időben” - mondta Egervári, aki ugyanakkor bízik abban, hogy a svédek a hollandoktól és a finnektől is kikapnak, illetve a finnekkel szemben legfeljebb csak egy pontot szereznek.
A kapitány beszélt arról is, hogy nagy figyelmet fordítanak a válogatott játékosaira, különösen azokra, akiknek nincs klubcsapatuk, és kíváncsiak Gera formájára is. Az összeállításról beszélni még korainak tartotta, de azt mondta, reméli, hogy egy hónap múlva már számíthat például Dzsudzsák és Gera játékára is. A szakember hozzátette. több játékos közül válogathat, mint elődei, olyan fiatal futballisták robbantak be a válogatottba, mint Koman Vladimir, Szalai Ádám, Elek Ákos vagy éppen az utóbbi meccseken bizonyító Korcsmár Zsolt és Varga József.
A kérdésre, hogy a sikerek változtattak-e a magyar labdarúgás megítélésén, a szövetségi kapitány úgy válaszolt: a futballkultúrák versenyében sokat még nem léptünk előre, de ez egy hosszabb folyamat, és a háttérben az MLSZ vezetése már sokat tett a fejlődésért, és nem csak a válogatott szintjén. „Remélem, hogy egyre jobb a nemzetközi megítélésünk, hogy sokan fölkapták a fejüket a svédek elleni győzelem után, és bízom abban, hogy nem állunk meg ezen az úton.” - tette hozzá.
A labdarúgó-válogatott október 11-én játssza utolsó Eb-selejtezőjét, a finnek jönnek Budapestre.




