Elzárásra, kitiltásra ítélték a szombati kaposvári mérkőzés rendzavaróit

Fotó: Flickr/Joe GratzFotó: Flickr/Joe Gratz
Gyorsított eljárásban elzárásra ítélte, illetve fél évre kitiltotta az MLSZ által szervezett mérkőzésekről a bíróság azt a hat szurkolót, akik szombaton megzavarták a Kaposvári Rákóczi FC - Budapest Honvéd meccset.

A Kaposvári Városi Bíróság hétfőn öt rendbontóra egyenként 15 nap elzárást szabott ki, illetve 6 hónapra kitiltotta őket „a Magyar Labdarúgó Szövetség által szervezett labdarúgó mérkőzés lebonyolításául szolgáló sportlétesítményből”, egy másikat pedig, aki egy széket tört össze, három nap elzárással sújtott. A bírósági végzések egyike sem jogerős.

A rendzavarók kihallgatása vasárnap reggelre fejeződött be. Miután a felvételekből kiderült, hogy az egyik előállított férfi nem követett el szabálysértést, őt tanúként hallgatták meg. Hat embert rongálás, illetve rendzavarás miatt szabálysértési őrizetbe, míg egy, a mentőkre támadt társukat - hivatalos személy elleni erőszak miatt - bűnügyi őrizetbe vettek a rendőrök. Utóbbi ügyét kedden tárgyalja a bíróság - közölte hétfőn a bíróság szóvivője.

A rendzavarásról, majd a rendőrségi beavatkozásról a mérkőzést felvételről közvetítő Kapos Televízió számolt be, végig követve az eseményeket. A felvételek tanúsága szerint a rendezők felszólítása ellenére a vendégszektorból többször is pirotechnikai eszközöket dobáltak a pályára, székeket törtek össze. Végül a rendőrök pajzzsal és gumibottal, alakzatban bevonultak a vendégszurkolók lelátójára, ahol felszólították őket a szektor elhagyására. A nyolcvan-száz tagú szurkolótáborból az intézkedésnek ellenálló drukkereket könnygázzal

„Nem voltam ott a kaposvári stadionban, de bízom a magyar igazságszolgáltatás korrektségében. Nagyon remélem, hogy többet ilyen nem fordul elő, sem Honvéd, sem más szurkolókkal” - nyilatkozta George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa.
 

Utolsó frissítés: 2010-10-27 08:35:40




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Elzárásra, kitiltásra ítélték a szombati kaposvári mérkőzés rendzavaróit >