Zöldebb lesz az olimpia Londonban, mint Szocsiban?

Fotó: MTI/	Geoff CaddickFotó: MTI/ Geoff Caddick
A 2012-es olimpiára készülő Londonban komolyan veszik a környezetvédelmet, a téli játékokat rendező Szocsiban már kevésbé.

Hallgassa meg

Jövőre Londonban nyári, 2014-ben Szocsiban téli olimpia lesz. Egyre többen várják el, hogy környezetkímélőek legyenek a nagy sportrendezvények. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke már korábban elmondta, a NOB akkor kezdett környezettudatos lenni, amikor 1994-ben a norvégiai Lillehammer rendezte a téli olimpiát; a norvégok már akkor zöld olimpiáról beszéltek. A NOB abban az évben foglalta alapszabályába a környezetvédelemmel foglalkozó első pontokat, majd a következő évben megalapították a környezetvédelmi bizottságot.

Azóta az olimpiai játékok rendezésére benyújtott pályázatok fontos része a környezetvédelmi tanulmány, de olimpia és olimpia között még mindig nagy különbség lehet. A 2000-es sydneyi olimpia létesítményei megtisztított hulladék-lerakodókra és ipari telepekre épültek, és ezeket a létesítményeket ma is használják, míg a 2004-es helyszínen, Athénban többet bezártak, és sok pénzt fordítanak a romló állapotú épületek őrzésére. Pekingben nagy áldozatok árán igyekeztek tisztítani a levegőt a 2008-as játékok előtt, még az ipart is korlátozták. Fantasztikus stadionokat építettek, de túl nagy volt az ár: a történelmi Peking lényegében eltűnt.

Londonban már érezni lehet, hogy a 2012-ben olimpiát rendez a város. Az egyik legnagyobb probléma a személyszállítás, ezért gőzerővel modernizálják a metróvonalakat. A gépkocsiforgalmat határozottan korlátozni fogják, azt szeretnék elérni, hogy minél többen tömegközlekedéssel menjenek a helyszínekre, és új színfolt, hogy nemrég bevezették Londonban a bérelhető kerékpárhálózat rendszerét.

Az olimpiai falu London északkeleti részén, egy volt szeméttelep helyén található, eddig kétmillió tonna szennyezett földet kellett eltakarítani. Rendkívül fontos szempont a fenntarthatóság, több környezetvédelmi beruházást végeztek, és a faluból az olimpia után lakónegyed lesz.

Az olimpiai stadion 80 ezer nézőt fogad be, de a játékok után visszabontják 25 ezresre, és valamelyik futballklub kapja meg. Az épülő olimpiai park körül a helyi lakók, az olimpiai bizottság anyagi támogatásával kitakarítják a csatornákat, megtisztítják a házfalakat. És több civilszervezetet is bevonnak a közös munkába, a város rendbetételére, így az emberek talán jobban a magukénak érzik majd Londont az olimpia után is.

A 2014-es téli olimpiát Szocsi rendezi. Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök – a pályázat idején államfő – személyesen is lobbizott a sikerért. Neki minden bizonnyal még most is fontos az olimpia rendezése, de az orosz társadalmat nem rázza meg a szervezés, Szocsi lakosait pedig legfeljebb negatívan érinti. A város hatalmas építkezési terület lett: az szubtropikus üdülőhelyből nagyváros csinálnak.

A propaganda szintjén végig jelen volt a környezetbarát gondolat, a zöld olimpia, de úgy tűnik, ebből csak annyi igaz, hogy jórészt környezetvédelmi területeteken folynak az építkezések. Ezeket a munkákat a környezetvédők barbárnak nevezik, hatalmas munkagépek dübörögnek, rengeteg szemetet hagynak maguk mögött, és a hírek szerint eddig egymillió fát vágtak ki. Az őserdőben utakat vágnak, vasutat építenek, az UNESCO szakértői már három éve követelték, hogy a bobpályát és az olimpiai falut egy kevésbé veszélyeztetett helyre építsék. Hiába.

Kérdés, hogy mi lesz a létesítményekkel, például a stadionban, hiszen a városnak nincs hokicsapata, és a műkorcsolya sem népszerű arrafelé.
 

Utolsó frissítés: 2011-05-17 14:09:07




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Zöldebb lesz az olimpia Londonban, mint Szocsiban? >