A lólengés világbajnoki címvédője, Berki Krisztián rontott gyűrűgyakorlata után megkönnyebbülhetett a tokiói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, mert három tizeddel belül van a 85 százalékos szabályon.
A magyar csapat háromféle számítást is elvégzett, ezek szerint Berki az átlagpontszám 85,3 százalékát érte el a súlyos levonások után is, ezzel pedig teljesítette az egyik alapfeltételt, hogy ott lehessen a londoni olimpián. Ha nem került volna a 85 százalékos vonal fölé, akkor világbajnoki címe sem jogosíthatta volna fel a londoni részvételre.
A nem hivatalos információt a nemzetközi szövetség (FIG) egyelőre nem erősítette meg, elképzelhető, hogy a hivatalos eredményre keddig, vagy akár a szerenkénti döntők végéig kell várni. A lólengés döntőjébe egyébként a legmagasabb pontszámmal került Berki, és ha érmes lesz, ezúttal megszerzi az olimpiai kvótát, ami Peking előtt második helyezésével sem sikerült.
A finálét szombaton rendezik, ennek Berki mellett Hidvégi Vid is a résztvevője, aki elcsípte a nyolcadik helyet. „Nagyon örülök, hogy két döntősünk is lesz lovon, illetve annak is, hogy ezen a szeren ennyire jól teljesítettek a fiúk” – mondta Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke. „Nem emlékszem pontosan, de biztos vagyok abban, hogy legalább 10 éve nem volt olyan, hogy két finalistánk legyen lólengésben, ezért Berki Krisztián és Hídvégi Vid teljesítménye komoly siker.”
„Nem izgultam túlságosan amiatt, hogy meglesz-e a 85 százalék, ugyanakkor nem szeretnék semmit sem elkiabálni, 100 százalékig akkor leszek nyugodt, ha már a kezünkben lesz a hivatalos végeredmény” – nyilatkozta Berki. „Egy biztos, mostantól csak a lólengés döntőjére koncentrálok.”

Hallgassa meg!


