Közölték Kubicával, hogy súlyosan megsérült

Forma-1
MTI MR Online  - 2011.02.07. 11:29
Fotó: MTI/APFotó: MTI/AP
Navigátora döbbenten számolt be Robert Kubica Forma–1-es pilóta vasárnapi súlyos ralibalesetéről, melynek következtében a lengyel versenyző majdnem elvesztette a karját, és azóta is mesterséges kómában fekszik.

A 26 esztendős Kubica a Ronde di Andora elnevezésű viadalon, Genova közelében egy Skoda Fabiát vezetve a cél felé tartott, majd letért az útról és nagy sebességgel egy templom falának ütközött, majd egy szalagkorláthoz csapódott. A tűzoltók szabadítottak ki a kocsiból, a segédpilóta Jacub Gerber sértetlen maradt. „Tudtuk, hogy csúszni fog az aszfalt a nedvesség miatt, felkészültünk rá” – elevenítette fel a történteket a navigátor. – „Az volt a gond, hogy a szalagkorlát egy darabon megszakadt, és miután nekivágódtunk az egyiknek, utána a másik szabályszerűen felnyársalta a kocsit. Hihetetlenül abszurd helyzet volt.”

Kubica hétórás műtéten esett át, melynek során egy héttagú csapat összerakta a jobb alkarját és kézfejét, ellátta lábsérülését, majd mesterséges kómába helyezte. A beavatkozást követően Igor Rossello kézspecialista, a genovai Santa Corona kórház orvosa közölte: „Megmarad a jobb karja, de legjobb esetben is egy év, mire ismét tökéletesen tudja használni. A következő öt-hét nap során dől el, hogy mennyire volt sikeres az operáció.”

A lengyel autóversenyző, aki majdnem elveszítette a karját, ébredésekor azonnal navigátora állapotáról kérdezte az orvosokat. Giorgio Barabino, a Kubicát ellátó orvoscsoport egyik tagja elmondta, hogy a versenyző az ébresztéskor tudatában volt annak, hogy mi történt: „Tudja, hogy mi történt” – fogalmazott Barabino, majd hozzátette, hogy a pilótának már nincs szüksége gépi lélegeztetésre, ugyanakkor egy-két napig fokozott megfigyelés alatt lesz, erős nyugtatókat kap, és aludni fog.

A kórházban tartott sajtókonferencián az is elhangzott, hogy Kubica a baleset során nagyon sok vért vesztett, amit a műtét előtt, alatt és után pótolni kellett. A versenyző a közeljövőben még több operáción esik át, mert vasárnap csak a legfontosabb beavatkozásokat végezték el.

A lengyel pilóta szülei még vasárnap elutaztak Krakkóból Olaszországba, a Renault istállóból társa, Vitalij Petrov és Eric Boullier csapatfőnök hétfőn érkezik. A ferraris Fernando Alonso még a baleset napján meglátogatta barátját a kórházban, Jenson Button pedig egy közösségi oldalon kívánt mielőbbi gyógyulást a szörnyű hír hallatán. Mario Theissen, a BMW sportigazgatója – Kubica korábbi főnöke – ugyancsak megrendülten nyilatkozott: „Valamennyiünket mélyen lesújtott ez a hír. Nagy sikereket értünk el együtt, legnagyobb diadalunk a montreali duplázás volt 2008-ban. Egy évvel korábban ugyanott együtt éltünk át sokkoló perceket, amikor ájultan húzták ki a falnak csapódott roncsból.” Nick Heidfeld és Timo Glock is az interneten tette közzé jókívánságait.

A krakkói születésű Kubica első F1-es versenyét a 2006-os Magyar Nagydíjon vívta és két évvel később, a Kanadai GP-n szerezte meg első diadalát. Eddig 76 vb-futamon indult, legjobb eredményét 2008-ban érte el, amikor a negyedik helyen zárt a francia istálló gépével.

Eric Boullier csapatfőnök a BBC-nek azt mondta: elképzelhető, hogy Kubica helyére új versenyzőt kell találniuk, egy tesztpilóta ugyanis nem helyettesítheti egész szezonban.

Utolsó frissítés: 2011-02-08 12:14:30




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Közölték Kubicával, hogy súlyosan megsérült >