Hallgassa meg a Szombat reggelben elhangzott összeállítást!
Az olaszok először a televízióban követték a Serie A találkozóit. Ez később fizetőssé vált, így áttértek az internetre, ahol továbbra is ingyenesen nézhetik a meccseket. A minőséggel ugyan akadnak problémák, hiszen szombat-vasárnap milliók ülnek a számítógép előtt, de legalább nem kell fizetni érte. Pedig a dolog illegális.
Olaszországban egymás után szüntetik meg a torrentkeresőket. Ha egy olasz szurkolónak azt mondjuk, hogy Btjunkie, Pirate Bay vagy rojadirecta, rögtön tudja, miről van szó. A torrentkeresőn persze mást is lehet nézni, de Olaszországban nagy piacot a pornófilmeken túl a labdarúgó-mérkőzések milliárdot érő közvetítése jelent.
Idén nyáron havi 29 euróért lehet előfizetni az olaszországi Murdoch-féle televíziós focicsatornákra, jövőre azonban drágulás várható, és a tévében nem is közvetítik az összes meccset. A szardíniai Cagliariban a drukkerek úgy gondolták, minek fizessenek az Internazionale sikereiért, amikor ők a helyi csapat Serie A-s szereplésére kíváncsiak. Ezért a torrentkeresőt választották. A Btjunkie csak Itáliából napi 550 ezer látogatót fogadott hatalmas reklámbevétellel. Közben az a televízió, amely meg is vásárolta a közvetítési jogokat, tönkrement.
A pénzügyőrség intézkedésével a szardíniai ügyészség letiltotta a weboldalt, ám egyelőre nincs megoldás: ha egyet bezárnak, másik címen másik nyílik helyette. Április óta tart a küzdelem a torrentkeresők és olasz hatóságok között. Az ügyészség már a weboldalakat befogadó internet-szolgáltatókat is felelősségre akarja vonni, a probléma azonban összetett. Régi vita folyik arról is, hogy a Youtube vagy a Facebook üzemeltetője mennyire felelős a tartalomért. Az internetes társadalom mindenesetre cenzúrát kiállt, miközben a Btjunkie egy Google-szolgáltatáson bújt meg, az elsötétített rojadirecta.com pedig, amely az UEFA-meccseket közvetíti, a rojadirecta.es-re költözött. Még viccelődnek is: a nyitóoldalon a szabályosság jelképének számító olasz bíró, Pierluigi Collina mutat piros lapot.
Adódik a kérdés: kinek szurkoljunk? Az internetes szabadságnak, a találékony szurkolóknak vagy azoknak, akik becsületesen fizetnek azért, amit néznek. Nem egyértelműek a határok: a sajtó, a televíziók, a cégek egyre inkább az internet felé terelik a nézőket, ott viszont mégiscsak korlátokat akarnak felállítani. A napokban több fiatalt vettek őrizetbe az olasz hatóságok: az olasz Anonymous-csoport feltörte a római parlament, a kormány, a közszolgálati televízió, az áramszolgáltató és a kőolajholding weboldalát, miközben a Vatikánban rendezett internetes továbbképzésre egy szintén fiatal hackert hívtak meg bemutatni, meddig is terjedhet az internet.




