Nyolc év múlva, 2018-ban Oroszország, négy esztendővel később, 2022-ben pedig Katar lesz a labdarúgó-világbajnokság házigazdája – jelentette be Zürichben Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke. A szervezet végrehajtó bizottsága egyszerre döntött a két torna helyszínéről.
A nyolc év múlva sorra kerülő vb-re az oroszok mellett Belgium és Hollandia, valamint Spanyolország és Portugália közösen, illetve Anglia pályázott, míg a négy esztendővel később rendezendő viadalnak Kataron kívül Ausztrália, a Koreai Köztársaság, az Egyesült Államok és Japán szeretett volna otthont adni.
Oroszország és Katar egyformán története során először rendezhet futball-világbajnokságot.
Ujjongó győztesek, keserű angolok
A győztesek részéről örömujjongás, a vesztesektől pedig érthető csalódottság fogadta a FIFA döntését. Joseph Blatter, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke a szervezet merész vállalkozására hívta fel a figyelmet: „Új utakon járunk, elvégre még sosem volt a vb Kelet-Európában vagy a Közel-Keleten. Örülök, hogy ismét előreléptünk, de minden pályázót meg kell dicsérnem, mert nagyszerű munkát végeztek. A futball esetében nemcsak a győzelem a fontos, mert ez a sportág az élet iskolája is, amelyben meg kell tanulni veszíteni is.”
| Orosz öröm Fotó: MTI/EPA/Steffen Schmidt |
A katari küldöttséget vezető Mohamed bin Kalifa al-Tani sejk már kis is fejezte háláját a FIFA-nak, különösen azért, mert mint mondta, a szervezet hisz a fordulatban: „Nem fogunk csalódást okozni, készen állunk, és büszkék lesznek ránk, megígérem.”
| Brit bánat Fotó: MTI/EPA/Andy Rain |
A 2018-as vesztesek közül az angolok már a szavazás első körében kiestek, legalábbis ezt állítja a delegáció tagja, Gary Lineker. A válogatott kapitánya, Rio Ferdinand szinte kétségbeesetten fogadta a hírt: „Mélyen lesújtott a döntés. Mit tehettünk volna még? Mit csináltunk rosszul?”
Putyin Zürichbe indul
Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök csütörtökön este Zürichbe indul, hogy kifejezze köszönetét a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) végrehajtó bizottságának. Putyin újságírók előtt kijelentette: hálás a FIFA-vb tagjainak, hogy Oroszországra bízták a nyolc év múlva esedékes torna megrendezését. Mint mondta, a döntés minden bizonnyal megfelel annak a filozófiának, amelyet a szövetség a labdarúgás világméretű fejlesztésével kapcsolatban követ. Zürichben Igor Suvalov első miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott, hogy a FIFA egészen bizonyosan nem bánja meg a döntését. Hozzátette: Oroszország olyan világbajnokságot rendez, amilyen még nem volt, s a jelenlévőkhöz fordulva ezt mondta: „Csináljunk együtt történelmet!”
Utolsó frissítés: 2010-12-03 08:56:31



