Rogge: a riói olimpián is a biztonság az első

Fotó: wikipediaFotó: wikipedia
A biztonságos lebonyolítás feltételeinek a megteremtése lesz a legfőbb kihívás a 2016-os Rio de Janeiró-i nyári játékok szervezőinek Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke szerint.

A Lance! című brazil napilapban megjelent Jacques Rogge-nyilatkozatból ugyanakkor kitűnik, hogy a NOB első számú vezetője ezt nem a helyi viszonyokból kiindulva gondolja így, hanem alapigazságnak véli, olyan feladatnak, amellyel az 1972-es müncheni merénylet óta minden házigazdának meg kell birkóznia.

"Nem mondom, hogy Rio nem képes ezzel a kihívással szembenézni, ellenkezőleg. Én csupán azt hangsúlyozom, hogy ez a legfontosabb teendő, mert hiszen emberéletekről beszélünk" - idézte a belga sportdiplomatát az újság.

"A második nagy feladat, amely egy-két kivételtől eltekintve megint csak általános érvényű, a közlekedés megszervezése" – tette hozzá a NOB-elnök. Rogge tisztában van azzal, hogy a biztonságot garantálni senki sem tudja, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene mindent elkövetni a zavartalan lebonyolítás érdekében.
 

Utolsó frissítés: 2010-11-02 22:57:28




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Rogge: a riói olimpián is a biztonság az első >