Bobek József polgármester a településnek ingyen megépített csatornahálózatra és a szennyvíztisztítóra is utalva azt mondja: biztos a megvalósításban. A településvezető úgy nyilatkozott: annyi pénzt öltek már a projektbe, hogy abból csak egy dolog következhet, a pályának meg kell épülnie. „A kapitalista szemlélet nem engedi meg, hogy ingyen adjanak csatornát a falunak” – fogalmazott optimistán a polgármester.
Feigli Ferenc, a Dél-Dunántúli Fejlesztési Tanács elnöke rádiónknak azt mondta: számtalan dolog, például az építési engedélyek beszerzése akadályozta a beruházás megvalósulását, de mint utalt rá: Suchmann Tamás, a beruházásért felelős kormánybiztos is megerősítette a Balatoni Fejlesztési Tanács pénteki ülésén: lesz MotoGP pálya Sávolyon. Ennek pedig rövidesen szemmel látható jelei is lesznek.
A pályát 210 hektáron mintegy 200 millió eurós beruházásként tervezik megépíteni.
Nagy GáborUtolsó frissítés: 2009-07-19 18:36:47




