Újra lehet jegyeket venni a londoni olimpiára

olimpia London Nagy-Britannia
Tóth Vali (London) 180 perc  - 2011.06.24. 07:07
Fotó: MTI/EPA/Andy RainFotó: MTI/EPA/Andy Rain
Ismét lehet belépőjegyeket vásárolni a londoni olimpiára. A jövő nyáron a brit fővárosban sorra kerülő sporteseményre az első körben már több millió jegy elkelt. Akik eddig sikertelenül pályáztak belépőre, most megint próbálkozhatnak.

Péntek reggel hat órától tíz napon keresztül újból lehet jelentkezni belépőjegyért a verseny hivatalos honlapján, majd a határidő lejárta után sorsolással választják ki, ki lesz az a két millió háromszázezer szerencsés ember, aki személyesen is láthatja a versenyeket. Kosárlabdától a dzsudóig, az asztalitenisztől az íjászatig sok mindenre van még jegy.

A szervezőbizottságot rengeteg bírálat érte a jegyárusítás megszervezésének módja miatt, és sokan a jegyek árát is drágának tartották. A bírálatokra válaszul a szervezők közölték: a most sorsolásra bocsájtott jegyek közül fél millió olcsóbb lesz húsz fontnál is, ami körülbelül hatezer forintnak felel meg, további egy millió belépő ára 20 és 50 font között van.

A szervezőbizottság azt is közölte, hogy becsléseik szerint további egymillió jegyet is piacra dobnak majd még, december után, de a játékok kezdete előtt. Ezek részben a megrendelt, de ki nem fizetett és így újra eladható jegyekből származnak, részben onnan, hogy egyes létesítményeket még nem adtak át, és még csak most derül ki véglegesen, hányan is férnek el az adott helyszínen. A nyitó és záróünnepélyre és egyes népszerűbb eseményekre azonban természetesen minden jegy régen elkelt már.
 

Utolsó frissítés: 2011-06-28 06:39:33




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Újra lehet jegyeket venni a londoni olimpiára >