Hallgassa meg Virányi Zsolt Bíró Tamás edzővel készített interjúját
A 73 kg-ban szereplő cselgáncsozónak a februári Hungária Kupán aratott győzelmét követően adott mintájában találtak doppinglistás anyagot. A B próbát Ungvári a bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A teszttel.
A sportoló által szolgáltatott vizeletben az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt, valamint furoszemid nevű vízhajtót is találtak az ellenőrök. A versenyző január közepén, a bakui Világkupa után is pozitív mintát adott, akkor sztanozolol nyomaira bukkantak mintájában.
Az ügyben a fegyelmi eljárást a nemzetközi szövetség folytatja majd le.




