Zűrzavar a londoni olimpiai belépők értékesítésében

Fotó: MTI/EPA/Andy RainFotó: MTI/EPA/Andy Rain
Olimpiai visszaszámlálás zajlik a brit fővárosban, egy év múlva kezdődnek a 2012-es londoni olimpiai és paralimpiai játékok. Július 4-én hétfőn már el is kezdték a helyszínek próbáját, elsőként a lovaglásnak kiszemelt greenwichi parkot tesztelik. Elkezdődött az úgynevezett biztonsági próba is, és közzétették azoknak a főutaknak a listáját, amelyeken a belső sávokat lezárják a játékok idejére. Ezek az olimpiai utak biztosítják majd a sportolók, a VIP-személyek és a sajtó gyors közlekedését a helyszínek között. Nagy vitát kavart, hogy a taxikat és a kerékpárosokat is kitiltották ezekről az utakról. London egyszerre kell, hogy megfeleljen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elvárásainak és a brit hagyományokban oly nagy hangsúlyt kapó fair play szemléletnek. Ezek összehangolása nem mindig könnyű.

Hallgassa meg!

Állnak már a 2012-es nyári olimpia fő létesítményei Londonban. A beruházások többségét, így az olimpiai falut úgy igyekeztek megvalósítani, hogy a játékok után is használni tudja majd a brit főváros. Már a 2008-as pekingi olimpia idején bevallotta azonban London, hogy nem tud olyan látványos megnyitó- és záróünnepségeket rendezni, mint Kína – sokak véleménye szerint ez most, a gazdasági megszorítások idején visszatetsző lenne. A szervezők kreativitással és szponzorok segítségével igyekeznek majd pótolni a hiányzó pénzt.

A jegyvásárlás terén jó ötletnek tűnt a számítógépes sorsolás a sok millió érdeklődő között, de aztán kiderült, kisebb káoszt okozott a pályáztatás. Az egyik fő kritika az volt, hogy a jegyre vágyók nem tudhatták előre, milyen eseményre jutnak majd belépőhöz, ezért sokan mindenre jelentkeztek. A fair play szellemében szervezett jegyértékesítés zűrzavart okozott. A szervezők az összevisszaság, illetve a csalódások elkerülésére a tervek szerint januárban irodát nyitnak azoknak, akik át akarják váltani belépőjüket.

Tiltakozásoktól sem mentes a londoni olimpiai készülődés ideje. Például a sajtóban kritikus hangok fogadták, hogy a taxikat és a bicikliseket kitiltják a sportolók, a VIP-személyek és a sajtó gyors közlekedését biztosító utakról, illetve elkülönített útsávokról. Rádiónk londoni tudósítója elmondta, a londoni olimpia szervezőinek a legnagyobb fejfájást az amúgy is zsúfolt nagyváros jövő nyári közlekedése okozza. A földalatti hálózatát megpróbálják modernizálni, felkészíteni az olimpiára látogató tömegek érkezése utáni megnövekedett igényekre.

A londoni Evening Standard című napilap szerint a NOB bürokratái a szinte üres utakat részesítenék előnybe, de a brit főváros nem így müködik. A szervezők azonban eléggé világosan megfogalmazták, hogy Londont a 2012-es olimpia miatt sem lehet leállítani. Nagyon sok foglalkoztató fölszólította a munkatársait, hogy az olimpia idején vagy menjenek szabadságra vagy dolgozzanak otthonról, általános vélemény azonban, hogy egy nyolcmilliós metropoliszt teljesen nem lehet  lezárni.

Szerencsére a fő versenyekre kiszemelt terület és az olimpiai falu London keleti részén található, ami több szempontból is üdvös. Az olimpiai rendezvények, illetve beruházások odatelepítése a város rehabilitáció szép példája. Ez a terület a brit főváros hátsóudvara. Abban az időben, amikor az áruszállítás még hajókkal zajlott, egészen a nagyváros központjáig mentek föl a vízi járművek, és a dokkokban rakták le terhüket. Ezeknek a dokkoknak a széle az a terület, amelyet hatalmas munkával regeneráltak; az olimpiai falut úgy építették, hogy a játékok idején a szállásokat lakásokká lehessen átalakítani, olyan ingatlanokká, amelyeket szerényebb keresetűek is megvásárolhatnak.

Miközben a beruházások jól haladnak – készül az olimpiai falura fantasztikus rálátást nyújtó Mittal-torony, megtervezték az ötkarikás fényjátékokat is a Temze felett –, igazán népszerű logót nem sikerült készíteni az olimpiai játékokra. Sokan rondának tartják a londoni olimpia jelét, és az újságok lapjain sem jelenik meg túlgyakran.

Az építkezések mellett London hatalmas kulturális programmal is készül az olimpiára. Jövő júniustól szeptemberig tizenkét hetes fesztiválsorozatban csúcsosodik ki az a tulajdonképpen négy éve, a 2012-es olimpia Londonnak ítélése óta zajló kulturális műhelymunka, amelynek célja például az olimpia kísérőrendezvényeinek megtervezése.

 

Utolsó frissítés: 2011-07-07 11:41:30




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Zűrzavar a londoni olimpiai belépők értékesítésében >