Hallgassa meg Virányi Zsolt Mocsai Lajossal készített interjúját
Mivel a magyar együttes csoportelső lett, ezért egy másik csoport negyedikjével sorsolták össze kedden Bécsben úgy, hogy a visszavágót rendezik meg Veszprémben. A magyar válogatott Schuch Timuzsinnal felálló Constanta a Pick Szeged csoportjában szerepelt, és a két együttes egyformán a hazai meccsét nyerte a másik ellen.
A nyolcaddöntő első mérkőzését március 24. és 28. között, a visszavágót pedig március 31. és április 4. között kell megrendezni.
Az is biztos, hogy ha a Veszprém bejut a negyeddöntőbe, ott szintén nem csoportelső lesz az ellenfele, így addig biztosan elkerüli a francia Montpellier-t, a címvédő spanyol Ciudad Realt és az előző idényben finalista német THW Kielt, ráadásul a nyolc között a visszavágót szintén hazai környezetben játssza.




