{audio}/images/mp3/georgia%5C%27s%20eurosimvision%20song%202009%20%28la%20pop%20pop%29.mp3{/audio}
Nemcsak Rusztavelit és Katie Meluát adta a világnak, hanem Lavrentyij Beriját (a Cseka, az orosz államvédelem főnöke volt Sztálin alatt) és magát a Generalissimust, a Goriban született Joszif Visszarionovics Sztálint is. Az erős emberre most is büszkék szülővárosában, hatalmas szobra áll a róla elnevezett sugárúton. Sok tízmillió embert pusztítottak el uralkodása alatt, nem is vesztegetünk rá egy kattintásnál többet, ráadásul az a kép sem sikerült.
| {gallery}2009szeptember/0909_kerenyi1:440:293{/gallery} |
| A képgaléria 1. része Fotó: MR/Kerényi György |
Ez már a harmadik grúz napunkon történt, hatvan kilométerre Tbiliszitől, ahol most éjjel alszunk. Otthonról azt tanácsolják ugyan, hogy sátorozzunk a szabadban, mert a közelünkben több mint hatos erejű földrengés volt, de mi semmiről sem tudunk. Pedig egy kis katasztrófatudósítás bearanyozná monoton futamunkat, Ladaállat kereshetne AC-pumpát a romok alatt.
Erre a titokzatos eszközre hideg vizes rongyot kell teríteni, tanuljuk meg a Magas-Kaukázus egy kis falujában, és tényleg: abbamarad a rángatás, megint harap a kis dög, pedig azt hittük, hogy a két, hasonló tüneteket produkáló török lerobbanás után most itt ragadunk a szakadék szélén. De a helyi erő segít, és robogunk tovább az iszonyatos porban, amit egy-egy autó kavar. Különösen jó fél órát haladni egy teherautó mögött a hegyi földúton, olyan, mint ha ködben vezetnénk, ami egy több száz méteres szakadékkal az oldalunkon (ahogy aszfalt, úgy korlát sincs természetesen), gigászi kátyúk közt szlalomozva különösen az anyósülésen ülőt teszi elgondolkodóvá, lévén ő lelát a tőle húsz centire induló mélységbe.
Már világosban célba ér a Ladaállat
Mindent por borít, míg eljutunk az 1400 méteren fekvő Mesztiába. Ha eső lenne, fel sem tudtunk volna jönni, de így, amikor leülepszik a por, menet közben hihetetlen a kilátás. Még világosban érünk el a szállásunkra (most először), amelyhez tartozik egy kis fa kocsma is. Mesztia másik végén halljuk az éneklést: az előttünk érkező négy kocsi (figyelik? egyre jobbak vagyunk) már a kapcsolatteremtés előrehaladott szakaszában tart a csontrészeg helyiekkel (ekkor még nem tudtam, hogy nagyon sok fér majd még el bennük). Mi is megmutatjuk, hogy nem vagyunk elzárkózók (Batumiban még szto gramm vodkákat kértünk, itt már üvegekkel), ők nemsokára tanulják azt, hogy vesszen Haynau, mi valami siratóének-szerűt.Egyébként a hagyományos grúz polifonikus éneklés annyira egyedülálló, hogy jelölték a kulturális világörökségbe is.
{audio}/images/mp3/georgian%20song%20-%20dhol%20garmon.mp3{/audio}
A kocsma emeletén így énekelnek valakik végig, állítólag az est egy pontján pár magyart is felengedtek közéjük. Őket azóta nem láttuk.
Elmegyek fotókat küldözgetni haza (három-négyórás program), később hallom, hogy a mieink egy nagyon részeg rendőrrel lassúztak, míg a többi rendőr kintről dörömbölt (a tulajok valamiért őket már nem engedték be). Reggel természetesen nagyon csúnyán néz ki mindenki. Viszont zseniális hacsapurikat kapunk reggelire (ez a grúz burekszerű étel), a gyógysör is hideg. Még megnézzük a 12. századi mesztiai tornyokat (vannak errefelé az első században alapozottak is), amelyek a lakosság védelmét szolgálták, például az ellenség vagy lavina elől ezekbe húzódtak be az állatokkal. Itt, a Magas-Kaukázusban telente hatméteres havak is vannak, érthető, hogy van kultúrája a mértéktelen ivásnak. Ezek a hegyi falvak (pontosabban az egy kicsit feljebb lévők, de mi oda már nem indulunk el, a terepjárósok igen) az UNESCO világörökségének részei.
A napisten meg a sajátos arcberendezésű pincérnő
A svanok (az itteni grúzok, tizenöt nép él Grúziában), akik kétezer éve próbálják itt megszokni a körülményeket, állítólag a sumérok leszármazottjai. Bár a grúzok nagy részéhez hasonlóan ők is ortodoxok, ősi pagan vallásuknak nyomai még megmutatkoznak ünnepeiken. Napistenük, Lile a sumér Enlil helyi változata. Mindezt természetesen az útikönyvből lopom, de egyikünknek állítólag éjjel lassúzás közben valaki megkocogtatta a vállát, megfordult, de nem volt mögötte senki. Ő állítja, hogy Lile akarta őt felkérni egy fordulóra, de – látva higanymozgását – végül megfutamodott. Mi mindenesetre csak egy sajátos arcberendezésű pincérnővel láttuk egész este, kivéve, amikor a rendőrrel táncolt.
| {gallery}2009szeptember/0909_kerenyi2:440:293{/gallery} |
| A képgaléria 2. része Fotó: MR/Kerényi György |
Lefelé ugyanaz a por, iszonyú vad hegyi folyó mellett kanyarog az út (dolgozik a kocsi aljára felerősített páncél), persze, hogy lent ebből is egy gigászi tavat csináltak, a völgyzárógát a lerohadt házakkal már megszokott élmény. Az autó sebváltója előző még csak négyesből, most már hármasból is kiugrik, de azért haladunk: üveghangig kihúzatjuk kettesben, aztán egyből ötös. Így, ennyi hegyi úton azért ez nem fog menni napokig, Tbilisziben keresünk szerelőt, addig csak eljutunk valahogy.
Jönnek a szokásos út menti felvillanások: a temetőkben egész alakos, ember nagyságú fotók állnak a sírok mellett; a zseniális saslik, mellé a zöldfűszeres szósz (a grúz konyha a világ legjobbjai között van, tényleg, bármit eszünk bárhol, a leglepattantabb kocsmában akár, minden nagyon különlegesen fűszerezett); a hegyekbe fúrt alagutak, melyekben földút megy, átfolyik rajtuk a patak, s a falakról is víz csorog; a szétszakadt hidak, melyeken Kamazok járnak (meg mi); és a többi.
Csőbe húzott folyó
A szocializmus – tetszik-e ez, vagy nem – a természet meghódításában mindig élen járt: fel-felbukkannak csövek, sziklába fúrt, funkciótlan alagutak, az úton is néhol van lebetonozott szakasz, csak már szétmállott, porlott a nagyja, rozsdálló hatvanéves munkagépek. A folyót néha egy gigászi csőbe terelik, úgy zúdul ki a hegyből – a szocializmus hatalmas civizilatorikus ugrás volt, csak hát ment volna ez akkora áldozat nélkül is.
Nézze a Kaukázus-rali 2009 útvonalát nagyobb térképen
Itt már tényleg elmebeteg módjára vezet mindenki, ráadásul a tehenek is nekiindulnak néha az út túloldalának, vagy a záróvonalon fekszenek, plusz még a hegyi utak: azt hiszem, érthető, hogy túránkon mindegyik kocsiban mindenki ugyanannyit iszik, csak a sofőrök nem rúgnak be, mert van felelősségtudatuk. Hogy komolyan vegyenek minket hihetetlenül koszos és rozoga kocsinkkal, mi is állandóan dudálunk – ez még működik.
Kerényi György (Mesztia, Grúzia)
A túra eddigi beszámolói
Kerényi György telefonos beszámolója a Közelről keddi adásában
Kaukázus-rali: Ladaállat menni Bosznia - képgalériával
Kaukázus-rali (2.): Ladaállat Montenegróba harap - galéria
Kaukázus-rali (3.): Albániában Kalasnyikovval - galéria
Kaukázus-rali (4.): amikor a víz az úr - galériával
Kaukázus-rali (5.): folytatódik a pánbalkán nagygenerál
Kaukázus-rali (6.): ötveneurós búcsú a Balkántól - galéria
Kaukázus-rali (7.): épül Bábel tornya - képgalériával
Kaukázus-rali (8.): Grúzia és a balsoj szpasziba - galériával
Kerényi György telefonos bejelentkezése Tbilisziből a Közelről szerdai adásábanUtolsó frissítés: 2009-09-10 11:47:09
