Nyolc között a címvédő Barcelona a Bajnokok Ligájában

foci
MTI  - 2010.03.17. 22:52
Fotó: MTI/AP/Manu FernandezFotó: MTI/AP/Manu Fernandez
A címvédő spanyol FC Barcelona, továbbá a francia Girondins Bordeaux jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé a szerdai nyolcaddöntős párharcokból.

A címvédő FC Barcelona 4-0-ra verte a VfB Stuttgartot a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A katalán gárda az egész mérkőzésen hatalmas fölényben futballozott és már az első félidő feléig megnyugtató, kétgólos előnyt szerzett. A folytatásban sem vett vissza a tempóból a Barcelona, így újabb két találattal magabiztosan került a negyeddöntőbe.

A másik találkozón az idegenben is győztes Girondins Bordeaux korán vezetést szerzett, ugyanakkor a görög Olimpiakosz Pireusz tíz emberrel küzdve is egyenlített. A hajrában a már szintén megfogyatkozott franciák megszerezték a győztes gólt, és ezáltal bebiztosították továbbjutásukat.

A Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé két-két angol és francia, valamint egy-egy német, orosz, spanyol és olasz gárda jutott be. A legnagyobb hiányzók között említhető a Real Madrid, amely a nyolcaddöntőben a Lyonnal szemben maradt alul, valamint az angol Chelsea, amely az Internazionalétól elszenvedett kettős vereség után búcsúzott a sorozattól.

A sorsolást pénteken délben tartják az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) franciaországi központjában, Nyonban.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágók:

FC Barcelona (spanyol)-VfB Stuttgart (német) 4-0 (2-0)

gól: Messi (13., 60.), Pedro (22.), Krkic (89.)
Továbbjutott: az FC Barcelona 5-1-es összesítéssel

Girondins Bordeaux (francia)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 2-1 (1-0)

gól: Gourcuff (5.), Chamakh (88.), illetve Mitroglu (65.)
piros lap: Diarra (68.), illetve Derbyshire (60.)
Továbbjutott.: a Girondins Bordeaux kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel

A negyeddöntő mezőnye:

Arsenal (angol)
Bayern München (német)
Olympique Lyon (francia)
Manchester United (angol)
Internazionale (olasz)
CSZKA Moszkva (orosz)
FC Barcelona (címvédő, spanyol)
Girondins Bordeaux (francia)

Utolsó frissítés: 2010-03-18 13:54:40




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Sport > Nyolc között a címvédő Barcelona a Bajnokok Ligájában >