Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke azzal a kéréssel fordult Dmitrij Medvegyev orosz államfőhöz és Vitalij Mutko sportminiszterhez, hogy igyekezzenek elérni a doppingolás elleni küzdelem hatékonyabbá tételét Oroszországban. „Igen, nyugtalanít az orosz sportolókat érintő doppingesetek nagy száma – jelentette ki a belga sportdiplomata sajtótájékoztatón, négy nappal a vancouveri téli olimpia megnyitója előtt. – Ezért találkoztam az orosz sportminiszterrel, és ezért beszéltem Medvegyev elnökkel. Mindketten azt mondták nekem, hogy amit tehetnek, megtesznek a helyzet javítása érdekében.” Rogge még hozzátette, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) felajánlotta segítségét az orosz illetékeseknek. Az elmúlt hónapokban nyolc orosz sífutót, illetve sílövőt – köztük olimpiai bajnokokat –, marasztaltak el doppingvétség miatt.
A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázó-válogatott két tagját, Darázs Pétert és Knoch Viktort már a megérkezésük utáni napon alávetették doppingvizsgálatnak a pénteken kezdődő vancouveri játékokon előtt. Berkes István, az orvosi csoport vezetője elmondta: mintavétel zökkenőmentesen. Miután a téli olimpián kétezer ellenőrző vizsgálatot terveznek, így a további napokban minden bizonnyal újabb magyar sportoló kap „meghívót” az ellenőrzésre. Ezért is nagyon fontos, hogy a holléti nyilvántartásuk pontos legyen, azaz a közölt naponkénti egyórás tartózkodási helyhez mindenki alkalmazkodjon, illetve az esetleges változást előzetesen jelezze.
Utolsó frissítés: 2010-02-10 12:24:21



