Az orosz média nekiesett a hokiválogatottnak

Fotó: MTI/AP/Julie JacobsonFotó: MTI/AP/Julie Jacobson
Rémálom. Siralmas. Ilyen és ezekhez hasonló jelzőkkel illette az orosz média a Kanadától vereséget szenvedett jégkorong-válogatottat.

Az egyik sportlap tömeges kivégzésnek nevezte a 7-3-as kudarcot. A negyeddöntő az orosz hokitörténelem legrosszabb mérkőzése volt, egy valóságos rémálom – írta a Szport Ekszpresz. „Olyan volt, mintha felnőtt férfiak meccseltek volna fiúkkal. Egyszerűen nem voltak versenyben" – fogalmazott a Kommerszant.

Szergej Gimajev korábbi edző, aki kommentátorként dolgozik a vancouveri olimpia alatt, úgy véli: a kanadaiak mutatták azt a játékot, amit az oroszoktól lehetett várni: gyorsak, agresszívek és erősek voltak. „Már az első harmad után, amikor 4-1 volt oda, véget ért a mérkőzés. Jobban akarták a sikert, a győzelmet. Harcolni jöttek, és készek voltak meghalni, míg mi nem voltunk felkészülve a csatára. A kanadaiak tanultak a tőlünk elszenvedett három vereségből, és megtanulták a leckét. Most nekünk kell ugyanígy tenni, és akkor a 2014-es szocsi olimpián visszavághatunk” – értékelt Gimajev.

A világranglista-vezető oroszok az elmúlt két vb-döntőben egyaránt a kanadaiakat verték, és a 2006-os torinói olimpián is legyőzték a juharleveles gárdát.

Szergej Oreskin, a Ferencváros orosz edzője azt mondta: ő orosz hokis körökből úgy értesült, hogy Vlagyiszlav Tretyak, az orosz szövetség elnöke győzte meg Vjacseszlav Bikov szövetségi kapitányt, hogy inkább az NHL-ben szereplő sztárokra építse csapatát, mert egy Észak-Amerikában rendezendő olimpián ők jobban boldogulnak, és még az időeltolódással sem kell foglalkozniuk. „Bikov több olyan hokist vitt volna, akik az otthoni, KHL-es bajnokságban játszanak, de Tretyak szava döntött” – mondta Oreskin. „Látni lehetett, hogy a sztárok, mint Oreskin, Malkin vagy Kovalcsuk a negyeddöntőben nagyon gyengék voltak. Egyénileg jók voltunk, de csapatként gyengék.”
 

Utolsó frissítés: 2010-02-27 09:09:18




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Téli olimpia 2010 > Az orosz média nekiesett a hokiválogatottnak >