A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a szervezőbizottság, valamint a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) összeállított egy olyan csapatot, amelynek tagjai már a versenyek kezdete előtt megfigyelik az általuk gyanúsnak vélt sportolókat.
A négy évvel ezelőtti, torinói játékokhoz képest hetven százalékkal több mintavételre kerül majd sor, és nemcsak az ellenőrzések száma, de az időzítésük és a sportágak szerinti megoszlásuk is átgondoltabb lesz. „Úgy gondoljuk, hogy értelmesebb, ha például a sílövőket többször kontrolláljuk, mint a curlingeseket” – mondta David Howman, a WADA főtitkára.
John Fahey WADA-elnök mindehhez hozzátette, hogy a 2008-as pekingi olimpián bevezetett szigorú doppingvizsgálatok sikeresek voltak, ezért hasonló módszert követnek majd Vancouverben is, de ennek eredményességét csak a játékok után lehet majd pontosan értékelni.
Utolsó frissítés: 2010-02-08 18:14:18




