gyengénlátóknak

Kilenc versenyhelyszín Vancouverben

Fotó: MTI/AP/Matt DunhamFotó: MTI/AP/Matt Dunham
Kilenc különböző helyszínen zajlanak bő két héten át a pénteken kezdődő vancouveri téli olimpia versenyei.

A kilenc versenyhelyszín közül öt található a Csendes-óceán partján fekvő metropoliszban, négy pedig az attól északra, észak-nyugatra emelkedő hegyekben. A megnyitónak és a záróünnepségnek külön helyszíne lesz – először kerül sor a két ceremóniára tető alatt –, a versenyzőket és hivatalos kísérőiket pedig a Vancouver és a fő külső központ, Whistler közötti 120 km-es távolság miatt két olimpiai faluban szállásolják el.

Az 55 ezer néző befogadására alkalmas belvárosi fedett stadion, a BC Place Stadium lesz a helyszíne a megnyitónak, illetve a záróceremóniának. Itt bonyolítják le esténként a környékbeli versenyek éremátadó ünnepségeit is.

Vancouverben az öbölparton, a False Creek dél-keleti oldalán laknak majd a sportolók, edzők és sportvezetők, a tervek szerint 2730-an. A 20 hektáros területen többemeletes épületekben helyezik el a műkorcsolyában, gyorskorcsolyában, annak rövidpályás változatában, jégkorongban, curlingben, illetve hódeszkában és síakrobatikában érdekelt vendégeket. Whistlerben a falu a zöldövezetben, a festői Cheakamus-völgyben fekszik, a Cheakamus folyó és erdőségek által határolt 24 hektáros területen, 600 méter fölött. Az alpesi sí, az északi sí, a sílövészet, valamint a bob, a szánkó és a szkeleton képviselőit két-ötszintes épületekben szállásolják el. A whistleri városközpontba, az éremátadások helyszínére rövid buszozással juthatnak el a versenyzők. A Vancouverbe vezető autópálya egy km-re halad a falutól, amelyben a tervek szerint 2.850-en laknak majd.

A 19.300 néző befogadására alkalmas, felújított Canada Hockey Place csarnokban jégkorong-mérkőzéseket rendeznek. Ez a létesítmény, amely két km-re van az olimpiai falutól, egyben az NHL-ben érdekelt Vancouver Canucks otthona. Jégkorong-mérkőzéseknek ad otthont a UBC Thunderbird Arena, amelybe 6.800 szurkoló fér be egyszerre. Az olimpiai falutól 13 km-re áll az épület.

A Vancouver Olympic Centre-ben a férfi és női curlingtornát bonyolítják le. Az összecsapásokat 5.600-an izgulhatják végig a csarnokban, amely négy km-re van az olimpiai falutól. A játékok idején az őslakosok művészetét bemutató kiállításnak is otthona lesz. A 14.200 néző befogadására alkalmas Pacific Coliseum sportcsarnokban a műkorcsolyázók és jégtáncosok, valamint a rövidpályás gyorskorcsolyázók versenyeit rendezik meg. A létesítmény távolsága a falutól 7 km. A városközponttól délre található richmondi aréna lesz a helyszíne a gyorskorcsolyázók küzdelmeinek. A versenyekre 7.600-an foglalhatnak helyet a csarnokban. A Whistler Sliding Centre-ben a bobosok, a szánkósok és a szkeletonosok futamait bonyolítják le. A versenyeket 12 ezer szurkoló tekintheti meg élőben. A sportcentrum a whistleri olimpiai falutól 10 km-re van. Az alpesi versenyek központjában, Whistler Creekside-ban 7.700 néző befogadására alkalmas lelátót építettek fel. A centrum távolsága az olimpiai falutól 5 km.

A whistleri olimpiai parkban az északi versenyszámokat bonyolítják le. A sífutás, a sílövészet, az északi összetett és a síugrás küzdelmei során egyformán 12 ezer néző szurkolhat egyszerre a versenyzőknek, akiknek 14 km-t kell utazniuk a szálláshelyükről. A központot a nyugat-vancouveri kerület szomszédságában található Cypress-parkban (Cypress Provincial Park) alakították ki. A létesítményhez autópálya vezet. A síakrobatika és a hódeszka versenyeit alapvetően egyformán 12 ezren tekinthetik meg a helyszínen, kivéve a félcső számét, melyen 8000 érdeklődő lehet jelen egyszerre. A centrum távolsága a vancouveri olimpiai falutól 31 km.



Utolsó frissítés: 2010-02-09 09:37:27

Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Téli olimpia 2010 > Kilenc versenyhelyszín Vancouverben >