Hallgassa meg!
Az elmúlt évek legnagyobb szabású, legtöbb régészt és szakmunkást megmozdító ásatása zajlik Debrecenben, a 47-es fÅ‘út kivezetÅ‘ szakasza mellett. A terület 1991-ig a szovjet katonai repülÅ‘térhez tartozott, a jövÅ‘ben bevásárlóközpont létesül itt.
A lelÅ‘hely különösen gazdag, hiszen a két és fél hektáros terület 6500 éve folyamatosan lakott volt. Szelekovszky Márta, a Déri Múzeum régésze a Kossuth Rádiónak elmondta: eddig négy korszak nyomait tárták fel, a legrégebbi egy most megtalált újkÅ‘kori sírhely.
A 3-4. századból néhány házat találtak, valamint tizenöt szarmata sírhelyet, ezekbÅ‘l kerültek ki a legértékesebb leletek. A régészek megállapították, hogy a sírok szinte mindegyikét nem sokkal a temetés után feldúlták. A sírásók ugyanis visszamentek oda, ahová a gazdag elöljáróikat eltemették, és pontosan tudták, mit hol keressenek.
Így jártak el egy gazdagabb nÅ‘ sírjánál is. A régészek következtetni sem tudnak arra, mit vihettek el innen a rablók. A holttest feje melletti gyöngyöt és ezüsttükröt, valamint a lábánál lévÅ‘ gyöngyszegélyt érintetlenül hagyták, viszont a mellkasi részt felbolygatták, tehát ott értékesebb holminak kellett lennie – magyarázta Szelekovszky Márta.
A sÃrásók rabolták ki a szarmata temetÅ‘tNégy korszak nyomait tárták fel a régészek a 47-es főút kivezetÅ‘ szakasza mellett. | Tér-idÅ‘: gondolatok az öngyilkosságról2012.05.25. 18:30
|




