Hét évi Odüsszeia után Ausztráliában landolt a Hajabusza japán űrszonda hőálló kapszulája, benne vélhetően olyan mintákkal, amelyeket egy aszteroidán gyűjtött.
A Holdat nem számÃtva ez elsÅ‘ alkalom, hogy expedÃció révén más égitestrÅ‘l származó minták érkezhettek a Földre. A becsapódó kapszula csillagszórószerű fénycsóvát húzott maga mögött az égen, a landolás menetrend szerint történt - mondta egy ausztrál védelmi illetékes. "A kapszula rádiójelét aktiválták" - jelentette be a tudományos ügyeket felügyelÅ‘ ausztrál minisztérium szóvivÅ‘je.
A szerkezet a Woomera-sivatag vidékén, Adelaide városától mintegy 500 kilométerre északra történt ért földet, az ausztrál hadsereg korábbi tájékoztatása szerint az ott élÅ‘ Å‘slakosok segÃtségével kutatják majd fel pontos helyét, vélhetÅ‘en már hétfÅ‘n. Az Å‘slakosok idÅ‘sei az elsÅ‘k között lesznek, akik találkoznak a kapszulával, hogy megállapÃtsák, a becsapódás nem okozott károkat a számukra szent helyekben.
A hÃrek szerint egy 40 fÅ‘s japán szakembergárda áll készenlétben arra, hogy kinyissák a kapszulát. A JAXA japán űrkutatási hivatal szerkezete 2003 májusában indult útnak az FöldtÅ‘l 300 millió kilométerre lévÅ‘ Itokava nevű aszteroida felé. Két év után 2005-ben landolt az égitesten, ahol mintákat kellett gyűjtenie. Hét évig tartó útja során a Hajabusza – amelynek jelentése sólyom - mintegy 6 milliárd kilométert tett meg.
Mivel a tudósok elgondolása szerint a szabálytalan formájú, kisebb - leghosszabb pontján is csak 500 méteres – aszteroida megÅ‘rizte eredeti tulajdonságait, bÃzni lehet abban, hogy a minták ismeretekkel szolgálnak majd a Naprendszer keletkezésérÅ‘l. A Hajabusza küldetését kezdettÅ‘l fogva technikai bajok – egyebek közt motorproblémák, töltÅ‘elem-gondok és anyaggyűjtési nehézségek - hátráltatták, az Itokaván pedig olyan csekély a vonzás, hogy a tudósoknak gyakran kellett improvizálniuk.
Â




