Fotó: MR/Visy László - Illusztráció
Hallgassa meg a Kihívás adását!
Egy olyan idÅ‘szakban élünk, amikor kevesebb háború van, mint az utóbbi száz évben, vagy a történelemben bármikor. És ez okot ad a reményre. Azt persze még nem tudjuk, hogy ez a jövÅ‘ben is így marad-e, de jó úton haladunk, és folytatni kell azokat a lépéseket, amelyek eddig csökkentették a háborúk esélyét – mondta Joshua Goldstein professzor a Kossuth Rádiónak. A legreményteljesebb változás az utóbbi években, hogy a nagy nemzeti hadseregek nem harcolnak egymás ellen sehol a világon – hangsúlyozta.
A felvetésre, hogy egyre több elmérgesedÅ‘ etnikai konfliktusról hallani, sÅ‘t a gazdasági helyzet is növeli a társadalmi feszültségeket, a professzor kijelentette: ezek komoly problémák, és a most folyó háborúk is szörnyűek, de „elfelejtjük, hogy a régiek még rosszabbak voltak. Az etnikai feszültségekben nincs semmi újdonság, száz éve Törökország és Örményország között folyt szörnyű erÅ‘szak, aztán ott a II. világháború. Ami azonban új, hogy az ezekbÅ‘l a feszültségekbÅ‘l származó erÅ‘szak mértéke csökkent. Más megoldások vannak a kezelésükre, el lehet érni tűzszünetet, be lehet küldeni békefenntartókat, ezzel egyben csökkentve annak esélyét, hogy a háború újra kitörjön” – magyarázta, hozzátéve: az 1990-es években a tűzszünetek felét megsértették, ez az arány az utóbbi tíz évben 12%-ra csökkent. Statisztikailag kimutatható, hogy a békefenntartók bevetése csökkenti a konfliktus újbóli kitörésének esélyét – jegyezte meg.
Elhallgatott sikerek
Joshua Goldstein hozzáfűzte: a kudarcok hírértéke sokkal nagyobb, mint a sikereké, amikor például megelÅ‘znek egy háborút. A legnagyobb sikert három olyan ENSZ-misszió jelentette, amelynek segítségével meg tudták elÅ‘zni a háború kitörését, mert prevenciós céllal vetettek be békefenntartókat. Macedóniában 1995 és 99 között, a Közép-Afrikai Köztársaságban 98 és 2000 között, illetve néhányszor Haitin 1993 óta – sorolta.
„Ez nem hír, mert nincs háború, mindenki csak akkor kapja fel a fejét, ha kitört az erÅ‘szak. Az összes missziót megvizsgáltam 1948 óta, és a legnagyobb probléma velük az, hogy mindig kevés rájuk a pénz, az emberi erÅ‘forrás, ahhoz képest, hogy milyen nagy feladatot kapnak. Ez nagyon drámaian megmutatkozott például Ruandában, ahol az ENSZ csapatok kanadai tábornoka ott volt a népirtás kitörésénél, és kérte az ENSZ-t, a nagyhatalmakat, hogy küldjenek neki forrásokat, mert akkor tudna valamit tenni, de nem kapott segítséget, így végig kellett néznie, ahogy félmillió embert legyilkolnak, mert nem tudta megakadályozni. Ezért kellene jobb módszert kidolgozni a megelÅ‘zés finanszírozására, ami egyébként sokkal kifizetÅ‘dÅ‘bb, mintha háború van” – fejtette ki.
A békés út sikeres
A jövÅ‘rÅ‘l szólva a professzor kijelentette: a legnagyobb esély arra van, hogy „haladunk a megkezdett úton, nem látok olyan nagy változásokat a világban, amelyek visszavinnének az országok közötti nagy háborúk idÅ‘szakához. Ez már nem működik, nem éri meg az országoknak. Sokan aggódnak például Kína miatt, amely erÅ‘södik és hatalma van. Miért akarna Kínai mindent kockáztatni egy háborúval, mikor látja, hogy számára a békés út sikeres?” – tette fel a kérdést Joshua Goldstein.
„Szerintem fejlÅ‘dünk, persze nem lesz világbéke, és erÅ‘szakmentes világ, de kordában tudjuk tartani a háborúkat, korlátozni a méretet, a kiterjedést" – vélekedett a professzor a Kossuth Rádióban.
