A változó vérnyomású embereknél nagyobb a szélütés kockázata

Fotó: MR/Neubauer Rudolf - IllusztrációFotó: MR/Neubauer Rudolf - Illusztráció
Azoknál az embereknél, akiknek alkalmanként ugrik ki a vérnyomásuk, nagyobb a szélütés kockázata, mint azoknál, akik rendszeresen magas értéket mérnek – állapították meg kutatók pénteken megjelent tanulmányaikban.

A Lancet és a Lancet Neurology című szakfolyóiratokban közzétett négy cikk szerzői azt javasolják, hogy vizsgálják felül a magas vérnyomással élő emberek kezelésére vonatkozó irányelveket. Az egyik ismertetett tanulmányban az oxfordi John Radcliffe Kórház munkatársai mintegy nyolvezer, szívrohamon átesett embert követtek nyomon évekig. Megállapították, hogy azoknál a pácienseknél, akiknek a vérnyomása változékony volt, legalább hatszor nagyobb volt a valószínűsége a szélütésnek, mint azoknál, akiknek rendszeresen magas volt a vérnyomásuk. A kutatók szerint ezek az emberek – akiknek a többségét egyébként nem kezelik magas vérnyomással – a szélütés jelentős kockázatának vannak kitéve.

További két tanulmányban különböző vérnyomáscsökkentő szerek hatását vizsgálták. Ebben azt állapították meg, hogy azok a gyógyszerek előzték meg a leghatékonyabban a szélütést, amelyek csökkentették a vérnyomásértékek alkalmi kiugrásait. A szélütés kockázatához a magas vérnyomás mintegy 50 százalékkal járul hozzá a szakemberek szerint.
 

Utolsó frissítés: 2010-03-15 10:11:33




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Tudomány > A változó vérnyomású embereknél nagyobb a szélütés kockázata >