Gyorsabban elbutul, aki túlsúlyos?

Azzal ma már mindenki tisztában van, hogy a túlsúly, a magas vérnyomás, a magas vércukorszint és a magas koleszterinszint nem jó, de hogy ezeknek együttesen milyen súlyos következményei vannak például a szellemi képességekre, azt már kevesen tudják.

Egy hatalmas tanulmány, száznyolcvan különböző intézetben, több mint ötezer idős hölggyel foglalkozott azt vizsgálva, hogy hogyan változnak szellemileg nyolc, tíz év alatt. Ezzel egy időben pedig arra is kíváncsiak voltak a kutatók, hogy milyen anyagcsere tényezők hatnak rájuk. Az eredmények nagyon érdekesen alakultak, ugyanis kiderült, hogy azok, akiknek magas a vércukorszintjük, a vérnyomásuk és a koleszterinszintjük, valamint túlsúlyosak, azok lényegesen gyorsabban romlottak szellemileg az évek során, mint azok, akiknél ez az úgynevezett metabolikus szindróma nem volt meg. A tünetek bármelyike külön-külön is rontotta a szellemi képességeket, de együtt még gyorsabb volt ez a folyamat - magyarázta Matos Lajos orvos.

A szellemi képességeket nagyon bonyolult pszichológiai tesztekkel, kérdőívekkel vizsgálták, kíváncsiak voltak a rövid, illetve a hosszú távú memóriára, és nagyon jól mérhető az asszociációs készség is. Az eredmény szerint az ötezer hölgy három százaléka akkor is mutatott valamilyen szellemi hanyatlást, ha nem volt metabolikus szindrómája, míg az ebben szenvedőknél ez az arány hét százalék volt.

Utolsó frissítés: 2009-12-16 15:35:17








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Tudomány > Gyorsabban elbutul, aki túlsúlyos? >