Újra egymásnak esett a két pécsi vízmű

Pécs
Gungl László - 2010.03.17. 18:50
Fotó: Flickr/annia316Fotó: Flickr/annia316
Az új, kizárólag önkormányzati tulajdonban lévő cég a víz elzárásával fenyegeti a Pécs környéki településeket, ha nem fizet az átvett vízért a régebbi társaság. A korábbi vízmű abszurdnak tartja a milliós követelést.

 Hallgassa meg!

Winkler Tamás, a Tettye Forrásház Zrt. vezérigazgatója szerdán azt mondta, hogy mintegy 70 millió forint víz- és csatornadíjat követelnek elődjüktől, a francia érdekeltségű Pécsi Vízműtől. A Dunántúl legnagyobb városának vízellátását tavaly október 5-e óta a Tettye Forrásház biztosítja, de a környező települések szolgáltatója a Pécsi Vízmű maradt.

Winkler Tamás kitért arra, hogy a Tettye a közelmúltban levélben jelezte a problémát az érintett települések vezetőinek is. Megjegyezte: tudomása szerint a Pécsi Vízmű képes lenne fizetni, jó likviditási helyzetben van.

A levélben arra is utalnak, hogy szükség esetén korlátozzák a fogyasztást, ami a csapok elzárását is jelentheti. Ez sokak szerint zsarolás, amit a vezérigazgató határozottan cáfol.

A Pécsi Vízmű szóvivőjét többszöri próbálkozás ellenére sem értük el, viszont a cég korábban már jelezte, hogy továbbra sem fog fizetni, mert álláspontja szerint az új szolgáltató jogtalanul foglalta el székházát tavaly októberben, és azóta használja a vagyonát. Emiatt egyébként már hónapok óta pereskedik is, de döntés még nem született, mint ahogy a nemzetközi választott bíróság előtt folyó egyeztetés sem járt eddig sikerrel.

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-03-18 07:01:16








MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Újra egymásnak esett a két pécsi vízmű >