választás2010- 2010.09.24. 22:20
150 millió forintot költött az önkormányzati kampányára az LMP - közölte Karácsony Gergely, a párt kampányfőnöke. - 2010.09.19. 20:23
A választók kevesebb mint fele voksolt a Szarvas központú kerületben. A tavaszi győztes, Domokos László az ÁSZ elnöke lett, így lemondott mandátumáról. 2010.08.27. 16:39 Az LMP kampányfőnöke arra hivatkozott, hogy egy kispesti lapban lejárató kampány készül pártjuk polgármesterjelöltje, Márkus Ágnes ellen.- 2010.08.26. 15:19
Tizenhárom pontos etikai kódexet javasol az október 3-i önkormányzati választásra a pártoknak az MSZP. A megbeszélésre csak az LMP érkezett meg. 2010.08.26. 13:54 Szanyi Tibor szerint a választási etikai kódexről tartott csütörtöki megbeszélés résztvevő a lényegi kérdésekben megállapodtak. - 2010.08.18. 16:17
Az MDF főpolgármester-jelöltje, Mándi Sándor, huszonnyolc évig dolgozott rendőrként, és most civilként vállalja a jelöltséget. - 2010.07.16. 13:52
Tegnap lejárt a jelentkezés határideje a kisebbségi választói névjegyzékbe: a jegyzőnél kellett jelentkeznie annak, aki fel akarta vétetni magát. - 2010.07.12. 19:55
Mégsem a kereszténydemokrata Simicskó István lesz a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje a főváros XI. kerületében az őszi önkormányzati választáson. -
2010.07.11. 12:37 Nem minden településen szavazhatnak majd fideszes jelöltre a választók az őszi önkormányzati választáson, és több helyen önálló jelöltet indít a KDNP. 2010.06.11. 17:26
Sem a Fidesznél, sem az MSZP-nél nem találkozott súlyos jogszerűtlenségekkel Jóri András. A kisebb pártoknál azonban több szabálytalanság is kiderül -
2010.06.06. 18:10 A thaiföldi nagykövetet javasolja államfőnek a Magyar Szocialista Párt. Lendvai Ildikó szerint gátat kell vetni a korrupciónak a pártban. - 2010.06.04. 13:48
A választók már megkapták azt a levelet, amelyben arról kell nyilatkozniuk, hogy valamely kisebbséghez tartoznak-e. 2010.05.30. 19:13 "Új kezdet" címmel, hetedik alkalommal tanácskoztak a Somogy megyei Kötcsén a fideszes politikusok és a párthoz közel álló értelmiségiek.-
2010.05.25. 11:48
Az aprólékos kormányprogram iránti elvárás a reformértelmiségi elképzelésekből ered, miközben ez a műfaj a régi demokráciákban lényegében nem létezi -
2010.05.25. 09:47 Matolcsy György szerint a tervezett 3,8 százalékos államháztartási deficittel szemben az új kormány öröksége „lényegesen súlyosabb”. 2010.05.24. 18:03 Kedden már nem lehetnek választási hirdetések közterületen. Ezeket annak kell eltávolítania, aki elhelyezte, vagy akinek az érdekében kiragasztották.-
2010.05.24. 15:34 Szerdától kezdődik a parlamenti bizottságokban a miniszter-jelöltek meghallgatása. -
2010.05.20. 11:32 Alkotmányt módosított a parlament - technikai hibával kísérve. Döntöttek az új tárcákról is. -
2010.05.19. 11:57 Bajnai Gordon szerint a válságkezelő kormány elmondhatja: amire vállalkoztak, az elvégezték, sőt még többet is tettek. 2010.05.18. 18:19
Valószínűleg még mindig folyik a vita a Fideszben az új gazdaságpolitikai programról, amelyről továbbra is keveset lehet tudni - vélik londoni elemz További találatok megjelenítése ► 2010.04.27. 14:23 Összefoglalónk 2010. április 25-én vasárnap, a második forduló estéjén készült. 2010.04.26. 09:00 A Fidesz elnöke a második forduló estéjén a párt Vörösmarty téri választási központjában értékelte az eredményeket. 2010.04.26. 16:10 Összeállításunk a második forduló napján, a választás éjszakáján készült a Magyar Szocialista Párt választási központjában. 2010.04.26. 16:10 Összeállításunk a második forduló napján, a választás éjszakáján készült a Lehet Más a Politika választási központjában. 2010.04.26. 13:30 Böszörményi Nagy Gergellyel, a Nézőpont Intézet vezető elemzőjével és Kiszelly Zoltán politológussal értékelte a választási eredményeket Szikra Zsuzsa a Magánhangzó hétfői adásában. 2010.04.26. 16:10 Összeállításunk a második forduló napján, a választás éjszakáján készült a Fidesz Vörösmarty téri választási központjában. 2010.04.25. 23:24 Összeállításunkban járókelőket kérdezünk a választási eredmények összesítése után. 2010.04.25. 22:52 Összefoglaló a Fidesz elnökének beszédéből, amelyet a második forduló estéjén tartott a Vörösmarty téren, a Fidesz választási központjában. 2010.04.25. 22:39 Schiffer András, a Lehet Más a Politika országos listájának vezetője értékelte a választási eredményeket a második forduló estéjén a párt választási központjában. 2010.04.25. 22:05 Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke és Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt értékelte a választási eredményeket a második forduló estéjén a szocialisták választási központjában. 2010.04.25. 20:53 Felvételünk a második forduló estéjén, a választási eredmények közzététele előtt készült az MSZP választási központjában. 2010.04.25. 20:19 Felvételeink vasárnap, a második forduló napján, a választási eredmények közzététele előtt készültek az MSZP választási központjában. 2010.04.25. 19:42 Összeállításunkban járókelők mondják el véleményüket a kampányról és arról, hogy mire számítanak a választások után. 2010.04.23. 13:00 A Fidesz–KDNP jelöltjével, Németh Szilárddal Suri Szilvia készített interjút, az LMP-s Hudák Jánost Bálint István kérdezte. 2010.04.23. 11:58 A Fidesz–KDNP jelöltjével, Daher Pierre-rel Balogh Zoltán készített interjút, a független Molnár Oszkárt és az MSZP-s Gúr Nándort Bálint István kérdezte. 2010.04.22. 11:58 Bohács Zsoltot, a Fidesz–KDNP jelöltjét, a szocialista Botka Lászlót és a jobbikos Molnár Áront Szlavkovits Rita kérdezte. 2010.04.22. 13:00 A szocialista Tóth Józseffel és a Fidesz–KDNP jelöltjével, Spaller Endrével Dull Szabolcs készített interjút, az LMP-s Vári Györgyöt Bálint István kérdezte. 2010.04.21. 13:00 A Fidesz–KDNP jelöltjét, Balázs Józsefet Rovó Attila, az MSZP-s Magda Sándort és a jobbikos Vona Gábort Bálint István kérdezte. 2010.04.21. 11:58 Az MSZP-s Molnár Gyulát és az LMP-s Diószegi Ernőt a stúdióban Bálint István kérdezte, Simicskó István Fidesz–KDNP-s jelölttel Sipos Ildikó készített interjút. 2010.04.20. 13:00 Az MSZP-s Dr. Jakab Zoltán Attilát és a független Bethlen Farkast a stúdióban Bálint István kérdezte, a fideszes Bábiné Szottfried Gabriellával Kubicsek István készített interjút.
További találatok megjelenítése ► | |