gyengénlátóknak

A kampány második hete az évértékeléseké volt

választás2010
MR Online  - 2010.02.08. 11:40
Fotó: MTI/Koszticsák SzilárdFotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor, Bokros Lajos, sőt még Szanyi Tibor is évértékelő beszédet tartott a kampány második hetében. Hagyó Miklós pedig a baloldal érdekében visszalépett a jelöltségtől.

A hivatalos választási kampány második hetét Hagyó Miklós lemondása és Orbán Viktor évértékelő beszéde foglalta keretbe. A kettő között hírt adtunk néhány adminisztrációs fejleményről, mint például arról, hogy az Állami Nyomda elkészítette a választási ajánlószelvényeket, amelyek Virág Rudolf, az Országos Választási Iroda vezetője szerint nemcsak nehezen másolhatók, hanem még az előállításuk költségei sem növekedtek jelentősen. Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója ennek ellenére úgy tudta: többen arra készülnek, hogy kihasználva az ellenzéki párt népszerűségét, a választókat megtévesztve, a Fidesz nevében fognak ajánlószelvényeket gyűjteni.

Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes a BKV-botrány gyanúsítottjainak vallomása után mindössze néhány napig gondolkodott a következő lépésen, majd 2010. február 2-án bejelentette: visszalép budapesti listás helyéről és egyéni képviselő-jelöltségétől is, mégpedig azzal az indokkal, hogy nem akarja „a személyes csatájával” a baloldali közösséget még nehezebb helyzetbe hozni. Budapest 18-as számú választókerületében az MSZP egyéni képviselőjelöltjeként Katona Tamás pénzügyi államtitkár indulhat Hagyó Miklós helyén.

 
 A baloldal érdekében tette  Fotó: MTI/Soós Lajos

 

Orbán Viktor ezúttal a Facebook közösségi oldalon kérdezte az embereket arról, hogy mit szeretnének hallani az évértékelő beszédében. A tavalyinál rövidebb beszédét a szokottnál kevesebb anekdotával színezte Orbán Viktor, ennek ellenére a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Mesterházy Attila így értékelte: sok beszéd, kevés tartalom. A Fidesz elnöke a változtatás és az erős kormányzás szükségességét emelte ki. Szerinte Magyarország akkor tud kilábalni a válságból, ha lesznek nemzeti ügyei. A rádiónk által megkérdezett elemző szerint a beszédnek az elszámoltatásra vonatkozó része volt a legkeményebb üzenet a politikai ellenfélnek.

Rövidebb beszéd, kevesebb anekdota Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

 

A Fidesz elnökével egy időben értékelte az évet Szanyi Tibor szocialista képviselő, igaz, ő az utcát választotta beszéde helyszínéül. Nagyjából kéttucat ember előtt azt mondta: a tavalyi volt az elmúlt két évtized legpocsékabb esztendeje.

Szoboszlai Barna a mentelmi jogért is indul Fotó: MTI/Vajda János

 

A miniszterelnök-jelöltek listájára közben feliratkozott az a kesznyéteni férfi is, aki ellen több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt indítottak eljárást, mert kertjében árammal védekezett a tolvajok ellen. Az Összefogás Párt ennek ellenére vagy éppen ezért bizalmat szavazott neki, és országos listavezetőjének tette meg Szoboszlai Barnát. A monoki polgármester, Szepessy Zsolt pártelnök a bemutatásakor hangsúlyozta azt is, hogy az idős embert – mivel valószínű, hogy a bíróság elítéli – csak úgy lehet megmenteni a börtöntől, ha a mentelmi jog intézményéhez folyamodnak.

Bokros Lajos és az MDF programja Fotó: MTI/Soós Lajos

 

A kampány második hetét Bokros Lajos programadó és évértékelő beszéde zárta. Szavaiból kiderült, hogy az MDF az egyetlen olyan párt, amelynek megvalósítható választási programja van. Dávid Ibolya pártelnök pedig annak a meggyőződésének adott hangot, hogy ma Bokros Lajos számít Orbán Viktor kihívójának.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu



Utolsó frissítés: 2010-02-24 14:55:11

Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Heti összefoglalók > A kampány második hete az évértékeléseké volt >