Szanyi Tibor az utcán értékelte az évet

választás2010 MSZP
Krónika Dull Szabolcs - 2010.02.05. 20:01
A tavalyi volt az elmúlt két évtized legpocsékabb esztendeje – mondta Szanyi Tibor szocialista képviselő, aki a Fidesz elnökével egyidőben szintén évet értékelt.

Hallgassa meg az Esti krónika beszámolóját!

Egy újlipótvárosi utcasarkon, nagyjából két tucat ember előtt tartotta alternatív évértékelőjét Szanyi Tibor MSZP-s képviselő.

– Tisztelt honfitársaim! Én most a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt, azaz az utcán állok, még konkrétabban a Budapest XIII. kerület, Kárpát és a Thurzó utca sarkán – kezdte beszédét a képviselő, aki 2009-et az elmúlt húsz esztendő egyik legpocsékabb évének nevezte.

– Igen, volt olyan ügy, amit elbaltáztunk, de talán fontosabb, hogy tanultunk belőle. Nekünk egy válságkezelő kormányra tellett, de aki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli – fogalmazott Szanyi Tibor.

Nemcsak a képviselő mellett elszáguldó trolibuszok zavarták meg a rendezvényt, hanem néhányan közbekiabálásokkal is. A rövid, néhány perces évértékelő megzavarását Szanyi Tibor utólag úgy értékelte: nagy butaság volt.

Utolsó frissítés: 2010-02-09 17:52:41




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Szanyi Tibor az utcán értékelte az évet >