Az első pozitív jelekre a gazdaság terén legalább 6-12 hónapot kell várni, 2013-ra azonban már mindenki érezheti az eredményeket - mondta a gazdasági szakember a hetilapnak adott interjújában.
Gazdaságpoltikai fordulat két szakaszban
A gazdaságpolitikai fordulatnak Matolcsy György szerint két szakasza lesz. Az első azonnal megindul a kormányváltással, az új kormányszerkezet kialakításával. Egy gyors, de alapos leltár után már látni lehet, hogy az év közepén milyen azonnali változtatásokra lesz szükség és lehetőség az adórendszerben, a bürokrácia leépítésében, a növekedés beindítására és a gazdasági versenyképesség megerősítésére. A második szakasz 2011. január 1-jén veszi kezdetét, teljes körű adóreformmal, és egy új, a korábbihoz képest tágasabb, s forrásokban is gazdagabb Széchenyi-tervvel.
Egyszerűbb, kevesebb és kisebb adó
A gazdasági miniszteri poszt várományosa megerősítette: az idén lesz adócsökkentés, 2011. január 1-jétől pedig életbe lép az új, immár családi adózásra épülő rendszer. Ma a vállalkozók és munkavállalók vállát két teher nyomja: a túlzott bürokrácia és a túladóztatás, az egyik csökkentése pedig nem képzelhető el a második nélkül – mondta Matolcsy, aki szerint az adórendszer gyökeres átalakítása az egyszerűségen, az adók számának és mértékének csökkentésén, valamint az adózók körének kiszélesítésén alapul majd. A demográfiai problémákat csak adózási technikákkal biztosan nem lehet megoldani, de ezek nélkül sem - hangsúlyozta a szakember, aki a népesedési fordulat eléréséhez öt feltételt sorolt fel: az elérhető otthont, a kismamák munkába való visszatérési lehetőségét a munka világába, az adókedvezményeket, az óvodai és bölcsődei férőhelyek megduplázását, illetve azt, hogy legyen divat a gyerekvállalás.
Átalakul az uniós pénzek felhasználása
A szakember teljes fordulatot ígért az európai uniós pénzek felhasználásában. Azt mondta, ma papíron növekedésre és munkahelyteremtésre megy el a támogatások nagy része, a gyakorlatban viszont szökőkutakra, díszburkolatra, nem pedig munkahelyteremtő beruházásokra. Idén csak kisebb kiigazításokat és a pályáztatási folyamat felgyorsítását tervezik, jövőre viszont új pályázati rendszert vezetnek be a foglalkoztatás javítására és az innovatív iparra koncentrálva. Az Orbán-kormány 850 ezer embert szeretne az új pályázatok, a beinduló lakásépítések, az energiahatékonyságot szolgáló felújítások, valamint a belföldi mezőgazdasági programok révén munkához juttatni.
Erős hazai tulajdonú középvállalati kör
A gazdaságfejlesztési program a high-tech ipar terén huszonöt kitörési pontot tartalmaz, amelynek legfontosabb eleme az egészségipar, a gyógyszer- és orvosi műszeripar, a gyógy- és egészségturizmus, a négy nagy egyetemen zajló orvosképzés és a magyar gasztronómia. Matolcsy György szerint a legfontosabb cél egy erős, hazai tulajdonú középvállalati kör felépítése, aminek érdekében átalakítják az állami beruházással foglalkozó intézményrendszert. Átvizsgálják a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi és támogatásközvetítő vállalkozásait, tőkével is megerősítik a vidéken is jelentős helyismeretekkel rendelkező takarékszövetkezeteket, az energiahatékonysági programokat finanszírozó zöld bank pedig az MFB leányvállalat bankjaként alakulhat meg.
Nyomasztó IMF-hitel
A Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitel a gazdasági szakember szerint két szempontból is nyomasztó. Egyrészt a felvett összeg nagysága miatt, ami nyolcvan százalék fölé vitte a magyar államadósságot a bruttó hazai termékhez képest, másrészt úgy látja, az IMF a leköszönő kormány megbízhatatlan számainak foglya. Az IMF-en kívül már mindenki tisztában van a 3,8 százalékos államháztartási hiány tarthatatlanságával, és ha ezt sejtik is, nyilvánosan egyelőre nem mondhatják ki az új kormány megalakulásáig - tette hozzá.
Segíteni kell a devizahiteleseknek
Matolcsy György beszélt arról is, hogy közel 900 ezer devizahitellel rendelkező család veszélyeztetett helyzetét kell megszüntetni, a kilakoltatásokat fel kell függeszteni. Úgy vélte, nem lehet egy országot talpra állítani úgy, hogy közben emberek százezrei veszíthetik el fejük fölül a tetőt. A jegybank és a kormány felelőssége, hogy ilyen mérvű gazdasági kockázat lépett fel másfél millió embernél, az új polgári kabinet megteszi mindazt, ami javíthat a helyzeten - mondta a gazdasági miniszteri poszt várományosa a Heti Válasznak.
Utolsó frissítés: 2010-04-29 15:23:48



