Az LMP kezdeményezi a nemzetbiztonsági törvény módosítását

A parlament megalakulását követően az LMP kezdeményezi a nemzetbiztonsági törvény módosítását – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Schiffer András.

A megválasztott frakcióvezető azt mondta, szeretnék elérni, hogy ha bármely párt, annak egy képviselője vagy kapcsolatrendszere után a titkosszolgálatok vizsgálódnak, akkor az adott pártnak a nemzetbiztonsági bizottságba delegált tagja erről ne kaphasson információt.

Schiffer András hangsúlyozta, hogy ez „nem egy Lex Jobbik”, mert más pártok is érintettek lehetnek. Hozzátette viszont, az LMP aggódik amiatt, hogy a Jobbik vezetheti a bizottságot.

A politikus azt mondta: ha a többi parlamenti erő is hajlandó erre, akkor csütörtökön vagy péntek délelőtt az LMP kész újratárgyalni a bizottsági elnöki helyek elosztását. Az MTI kérdésére, hogy megkeresik-e a többi párt vezetőit az ügyben, azt felelte: azért hívták össze a sajtótájékoztatót, hogy a sajtó útján üzenhessenek.

Schiffer András egyúttal az MSZP-t tette felelőssé azért, hogy a Jobbik delegálhat elnököt a nemzetbiztonsági bizottságba. Egyúttal megjegyezte, hogy a Fidesz pedig "előkelő idegenként viselkedett" az ügyben. Önmagukról azt mondta, hogy az LMP nem volt abban a helyzetben, hogy komolyan beleszólhasson a vitába.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Az LMP kezdeményezi a nemzetbiztonsági törvény módosítását >