Kolompár Orbán azt mondta: bár nagyon sok ajánlószelvényt gyűjtöttek a párttagok és az aktivisták, azért nem állítanak országos listát, mert gazdaságilag nem tudnak versenyezni a nagy pártokkal. Így Kolompár Orbán a Borsod megyei Ózd térségében, Balog József elnökhelyettes pedig a Szabolcs megyei nyírbátori térségben indul egyéni képviselőként, saját pártjuk színeiben.
Kolompár Orbán kijelentette: az ajánlószelvényeket megsemmisítik, nem adják át azokat egyetlen pártnak sem, viszont az MCF elnökségének jövő heti ülésén döntenek arról, mely politikai tömörülés mögé sorakoznak fel a választásokon a mögöttük álló 50 ezer szavazattal.
Kolompár Orbán hozzátette: az MCF Roma Összefogás Párt egyetlen ajánlószelvényt sem adott át a 2010-es országgyűlési választásokon indulni kívánó szervezeteknek, így az MDF-nek sem. „A radikálisokat kivéve minden parlamenti és parlamenten kívüli párttal kezdeményeztünk tárgyalásokat, így az MDF-el is, de ez nem jelenti azt, hogy bárhová is elköteleztük volna magunkat” – mondta Kolompár Orbán, hangsúlyozva, hogy jelenleg egyetlen párttal sincs megállapodásuk. A roma politikus azt mondta: az MCF tagjai és szavazói olyan párt mögé sorakoznak fel az áprilisi választásokon, amelyik felvállalja a cigányságot, szembenáll a szélsőséges eszmét megtestesítő pártokkal, a gárdistákkal, és garanciát ad a cigányság felemelkedésére.
Az MCF Roma Összefogás Párt elnöke újságírók előtt gyújtotta fel sajtótájékoztatója után azokat az ajánlószelvényeket, amelyeket jelöltjeiknek a 2010-es országgyűlési választásokon való induláshoz gyűjtöttek. Közlése szerint több mint 23 ezer szelvényt semmisítettek meg ily módon.
Utolsó frissítés: 2010-03-18 17:29:49



