Kilép az MDF-ből a mosonmagyaróvári polgármester is

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Mosonmagyaróvár polgármestere és egy önkormányzati képviselő. Szerintük az MDF hátat fordított azoknak az értékeknek, amelyeket vallanak.

Kilép a Magyar Demokrata Fórumból Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere és Németh Sándor önkormányzati képviselő, ennek nyomán egyetlen delegáltja sem marad a helyi testületben az MDF-nek. A két politikus azzal indokolta lépését, hogy szerintük az MDF hátat fordított azoknak az értékeknek, amelyeket vallanak. Jelezték: nem tervezik, hogy más párthoz csatlakoznak.

A Fidesszel és egy civil szervezettel közös listáról korábban a párt négy jelöltje jutott be az önkormányzatba, de ketten már korábban kiléptek az MDF-ből - mondta a polgármester. Közlésük szerint nem lépnek ki a polgári frakcióból, az MDF-színekben bejutott Szabó Miklós viszont függetlenként folytatja ténykedését a megyei közgyűlésben.

„Ez az első párt az életemben” - mondta az MDF-hez 1988-ban csatlakozó városvezető, aki úgy véli: a 2006-os választások első fordulója után „érezni lehetett, hogy az MDF országos politikája megváltozik”. Ez szerinte mára oda vezetett, hogy a politikai erő tevékenysége ma "”néhány ember pozíciójának a megőrzéséről és továbbviteléről, nem egy értékrend továbbviteléről szól”. A politikus - aki néhány hónapja mondott le a párt megyei szervezetének elnöki tisztéről - korainak nevezte azt a kérdést, hogy milyen színekben indul az őszi önkormányzati választáson. Azt azonban megemlítette: noha kapott erre felkérést, nem készül országos szintű politizálásra, így nem indul a parlamenti választásokon.

A mosonmagyaróvári MDF-elnökségről nemrégiben lemondott Németh Sándor akkori és mostani lépését is azzal indokolta, hogy kedvezőtlen irányba indult el a párt, ő azért maradt tag, mert várt egy „kedvező fordulatra”, de éppen az általa remélttel ellentétes irányú folyamatok indultak be a pártban.

A hétvégén több, korábban jelentős posztot betöltő MDF-tag kilépett, két helyi MDF-szervezet pedig megszűnt Hajdú-Bihar megyében.

Utolsó frissítés: 2010-02-09 17:38:50




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Kilép az MDF-ből a mosonmagyaróvári polgármester is >