Lista helyett erősorrend az SZDSZ-nél

Nem konkrét listás helyekről, hanem csak egyfajta úgynevezett erősorrendről döntött az SZDSZ országos tanácsa és fővárosi választmánya.

Retkes Attila pártelnök az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: a szabad demokraták választási operatív testülete pénteken arra a megállapításra jutott, hogy vélhetően öt olyan hely van az MDF által a választási együttműködés keretében felajánlott országos és budapesti listás pozíciók között, amelyek jó esélyt kínálnak a parlamentbe való bejutásra.

Éppen ezért egy öt névből álló, zárt listát juttattak el a két testülethez, amelyet a fővárosi választmány 29-7, az országos tanács 36-9 aránnyal szavazott meg. A párt ezekre a helyekre a következő sorrendben delegál embereket: Retkes Attila pártelnök, Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes, Skaliczki Andrea ot-elnök, Szentkuti Károly Győr-Sopron-Moson megyei elnök és Iván János, a párt XXII. kerületi képviselőjelöltje. Utóbbi azért került a listára, mert ő volt az ajánlószelvények gyűjtésekor a legsikeresebb képviselőjelöltjük.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Lista helyett erősorrend az SZDSZ-nél >