Mesterházy ismét jobboldali veszélyről beszélt

Fotó: MTI/Kovács TamásFotó: MTI/Kovács Tamás
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerint a demokratikus értékrendet egyedül a Magyar Szocialista Párt képes képviselni, miután Orbán Viktor, a Fidesz elnöke egypártrendszert akar. Mesterházy Attila ezt a szocialisták március 15-i ünnepségén mondta körülbelül másfélezer néző előtt.

Hallgassa meg!

A Himnusz és a Nemzeti Dal után lényegében választási rendezvénnyé alakult az MSZP március 15-i megemlékezése, és döntő részben az is maradt. Horváth Csaba főpolgármester jelölt kezdte a megszólalások sorát. Beszédében azt mondta, a magyar az egyetlen nemzet, amelyik nem képes együtt emlékezni legdicsőségesebb forradalmára és legnagyobb hőseire.

Utána Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölt lépett a színpadra. Röviden kitért '48-ra és Deák Ferencre, de zömmel a Fideszt kritizálta. Az évekkel ezelőtti sérelmekkel kezdte, többek között utalt Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére. Azt mondta, a Fidesz az elmúlt nyolc évben egyetlen dolgot tett: elhitette az emberekkel, hogy minden bajnak a kormány az oka, és azt az illúziót keltette, hogy az ország sikere a hatalomváltáson múlik. Április 11-e - vagyis az országgyűlési választások első fordulója - történelmi pillanat, ilyen különböző utakról még nem kellett dönteni - mondta Mesterházy Attila. Szerinte Orbán Viktor a demokratikus keretek között egypártrendszert akar, a Jobbik pedig tagadja a demokráciát, a szabadságot és emberi méltóságot. „A jobboldal szavai mögött egy tekintélyuralmi rendszer bontakozik ki, ahol a hatalom egy szűk és gátlástalan elit kezében összpontosulhat. Ahol a vékony középosztály díszlet csupán, és az alul levőknek nem támogatást, hanem alamizsnát osztanak” – fogalmazott a politikus.

Mesterházy Attila szerint a jobboldal nyomulását az MSZP tudja megállítani. Szerinte azért vannak olyan - idézzük - demokraták, baloldaliak, akik nem az MSZP-re szavaznak, mert későn léptek fel a korrupció ellen. Azt mondta, korrupt közösség nincs, de a szocialisták közé kerülhettek olyanok, akiket csak a zsákmányszerzés érdekelt. Az utóbbi években egyébként az MSZP nem tartott március 15-én rendezvényt.

A mostanin nagyjából 1 500 szimpatizáns, és néhány ellendemonstráló volt.

 

Utolsó frissítés: 2010-04-12 00:32:39




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > Mesterházy ismét jobboldali veszélyről beszélt >